Futsal

2024.01.04. 17:15

Pénteken újabb NB I-es ellenfél vár a salgótarjáni lányokra a Magyar Kupában

A negyeddöntők első meccsével folytatódik a futsal Magyar Kupa a héten

Stefán Antal Krisztián

Újabb élvonalbeli rivális ellen bizonyíthatnak a nógrádi lányok

Forrás: Salgótarjáni VSE | Facebook

Ahogy korábban már beszámoltunk róla, remekül szerepel a Salgótarjáni VSE női futsal együttese a Magyar Kupa idei kiírásában. Az első fordulóban a Tehetség SE esett a lányok áldozatául, majd az élvonalbeli Budaörs is elvérzett vármegyénk székhelyén, így már legjobb nyolc között folytatják szereplésüket a nógrádi lányok.

A negyedöntőben oda-visszavágós párharcokra kerül sor és a sorsolás szerint ismét egy elsőosztályú együttes lesz az ellenfél, méghozzá az Újpest FC. A lila-fehérek az ötödik pozícióban állnak a bajnokságban – egy ponttal megelőzve az éppen Salgótarjánban kieső Budaörsöt –, de az utolsó öt meccsükből csak egyet tudtak megnyerni. Az újpestiek az előző körben a Nyírség FC ellen jutottak tovább a következő fordulóba. A mieink eddig csak kétszer léptek pályára a bajnokságban, így ebből sok következtetést nem vonhatunk le.

Mindent összegezve egy jó színvonalú, szoros meccsre lehet kilátás a Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban péntek este 20 órától. A csarnokba a belépés díjtalan!

Női Futsal Magyar Kupa, negyeddöntő, 1. mérkőzés: 
Salgótarjáni VSE – Újpest FC 
Péntek, 20 óra, Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, vezeti: Lucián J., Homoki G., Varga P. B.

A többi negyeddöntő párosítása: Dunaújváros – 2F-Bau-Tolna-Mözs, TFSE-11 Teamsports – Eger SE, DVTK-Vénusz – DEAC.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában