Kajak-kenu

2023.09.12. 11:38

Újabb érmeket szereztek a balassagyarmati kajakosok a Dunakanyar-kupán

A Vitalitás Sportegyesület (SE) kajakosai az augusztusi pihenőről visszatérve jól szerepeltek a hétvégén megrendezett nagymarosi Dunakanyar-kupán.

Lászlók Judit

Ódor Benedek az első, míg a dobogó harmadik fokára Kovács Merse, a gyarmati olimpikon, Kovács Dusán fia állhatott

Forrás: Beküldött fotó

Ulevczki Edina, a Vitalitás SE kajak-kenu-sup szakosztályának a vezetője portálunk érdeklődésére elmondta: az idén maratonon és síkvízen is magyar bajnok Ódor Benedek, ezen a versenyen is két számban nyert, míg az országos bajnokságon ezüstérmes Ódor Barnabás és Antalicz Botond, akik szintén két futamban lettek érmesek. A lányoknál a kölyök válogatott Gúth Jázmin és az újoncként induló Kenyeres Adél állhatott fel a dobogó harmadik fokára. 

– Csapatban a balassagyarmati Vitalitás SE kajak-kenu-sup szakosztály a harmadik helyen végzett, köszönhetően annak a tizenkilenc lelkes sportolónak, akik mindannyian odatették magukat – mondta Ulveczki Edina. A szakedző hozzátette: sikerült az augusztusi pihenőről eredményesen visszatérni. Mindamellett, hogy sikeres hétvégén vagyunk túl, csodás időt fogtunk ki és nagyon jól is éreztük magunkat. A gyerekek fürödhettek, valamint sokat beszélgettünk, finom ebédet kaptunk, majd egy közös fagyizással zártuk a nagymarosi versenyt, hiszen ez is az ajándék része volt.

A szakosztályvezető arra is kitért: a sportolók versenyzését látva elmondható, hogy sikerült feltöltődniük az elmúlt hetekben és már készülnek is a következő megmérettetésre.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában