Labdarúgás

2023.07.18. 10:42

Bemutatjuk a nógrádi csapatok Magyar Kupa ellenfeleit!

Öt nógrádi együttes lesz érdekelt a Magyar Kupa augusztus eleji első fordulójában.

Stefán Antal Krisztián

A Berkenye ás a Mátraterenye is otthon lép majd pályára

Forrás: NOOL | Archív fotó

Fotó: Langa Attila

Mint arról már hétfőn röviden beszámoltunk: kisorsolták az idei Magyar Kupa első fordulójának párosításait. Ennek értelmében a Berkenye és a Mátraterenye NB III-as gárdát lát majd vendégül, a Balassagyarmati VSE-hez a Hajdúságból érkezik rivális, míg a Silver Tüzép Karancslapujtő és a Bánk-Dalnoki Akadémia Heves vármegyébe látogat. Lássuk, hogy mit kell tudni az ellenfelekről!

A Berkenye az előző NB III-as kiírás Keleti-csoportjában nyolcadik helyezést elérő Sényő-Carnifex FC csapatát fogadja. A sényőiek tavaly ősszel még a kiesés ellen harcoltak, azonban remek tavaszi menetelésüknek köszönhetően a mezőny első felében végeztek. Az együttesben futballozik két korábbi BSE játékos is, név szerint Lizák Bence és Márton András, akiknek így nem lesz ismeretlen a berkenyei atmoszféra, hiszen tavaly már játszhattak ezen a pályán a Bánk-Dalnoki Akadémia ellen. A sényőiek egyébként egy évvel ezelőtt már az első körben búcsúztak a kupától, igaz akkor a Putnok volt az első ellenfelük.

Az előző szezonban remek teljesítményt produkáló putnokiak azonban idén Mátraterenyére látogatnak. A 2022/2023-as bajnokságban a harmadikvonal Keleti-csoportjában menetelő borsodiak ezüstéremmel zártak a feljutó BVSC-Zugló mögött, idén pedig jól erősítettek, így szeretnének beleszólni a bajnoki címért vívott küzdelembe. Az edzőmérkőzések alapján erre akár esélyük is lehet, hiszen megszorongatták például az NB I-es Diósgyőrt is. Tavaly a Sényő kiejtése után bevették Mátraderecskét is, majd végül a másodosztályú Szombathelyi Haladás jelentette számukra a végállomást, akik négy kettőre nyertek Putnokon.

A tavaly szeptemberben a harmadosztálytól visszalépő BSE a Hajdú-Bihar vármegyei I. osztályban hatodikként záró Hajdúsámson ellen kezd a Kövi Pál Sportközpontban. A sámsoniak végig kiegyenlített teljesítményt nyújtottak a szezonban, azonban a jobb pozíciók megszerzésére nem volt reális esélyük. A Megyei Kupában azonban szépen meneteltek, ahol az elődöntőben a Balmazújváros, míg a bronzmérkőzésen a bajnokságot is megnyerő Monostorpályi ellen szenvedtek vereséget, egyaránt büntetőrúgások után.

A Nógrád Vármegyei Kupa előző idényét megnyerő Silver Tüzép Karancslapujtő alakulata Maklárra látogat, amely együttes nyolcadikként zárt a hevesi első osztályban. A kupában azonban parádésan teljesített a gárda és be is jutott a döntőbe, ahol majd a Lőrincivel csapnak össze. Azzal a Lőrinci VSC-vel, akihez a Bánk-Dalnoki Akadémia hivatalos az első körben. A lőrinciek bronzérmet szereztek az előző bajnokság végén, de komoly esélyük nem volt beleszólni a Gyöngyösi AK és a Füzesabony versengésére, így kihozták a maximumot a szezonból. A gárda legutóbb 2020-ban szerepelte a MOL Magyar Kupa főtábláján, de akkor simán kikaptak otthon a Nyíregyházától.

Összességében azt láthatjuk, hogy kemény riválisokat kaptak vármegyénk csapatai, de talán lehet arra esélyünk, hogy néhány együttesünk megélje a következő fordulót. Az első forduló mérkőzéseit augusztus 5-én, szombaton és augusztus  6-án, vasárnap tartják majd.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában