Önfeláldozás

2023.06.15. 19:51

Ez ám a fair play! – versenyét beáldozva segített bajbajutott társán a tarjáni futó

Dr. Lukács Tünde sem ment el a nehéz helyzetbe jutott futó mellett az erdőben.

B.L.

A célban hatalmas taps fogadta a segítőket, így Dr. Lukács Tündét is

Forrás: Beküldött

A Salgótarjáni Atlétikai Club hosszútávfutója, dr. Lukács Tünde is részt vett a hétvégi 31. Bükki Hegyi Maraton félmaratoni távján. Az első óra végén 300 méternyi szintemelkedés és közel 9 kilométer volt a lábában, amikor az ösvény szélén csoportosulásra lett figyelmes. 

– Egy fiatal srác – valószínűleg kissé erősebb tempót diktálva magának – kimerült, és nem tudta folytatni a futást. Fájt egy kicsit a tarkója, homloka, melege volt. Pár futó nem ment el mellette, hanem segíteni próbált. Csatlakoztam hozzájuk. Kisebb "elsősegélyben" részesítettük, már amennyi lehetőségünk és felszerelésünk volt, mert frissítőpontra készülve nem nagyon volt nálunk semmi: fektettük, majd itattuk, az utánunk jövőktől lett egy izolációs fóliánk, valakitől pedig sótablettánk – mesélte portálunknak a futó.

Dr. Lukács Tündének meggyűlt a baja az elemekkel
Dr. Lukács Tündének meggyűlt a baja az elemekkel
Forrás: Beküldött

A frissítőpont másfél kilométernyire volt, de a korábbi napok nagy esőzése miatt pont ez a szakasz volt a legdagonyásabb. Felemelni, és úgy vinni szintén veszélyes lett volna a csúszós lejtők miatt.

– Így úgy döntöttünk, várunk, pihenünk, és támogatva, de saját lábán lekísérjük. A srác ereje nehezen tért vissza. Meg-megállva nagyon sokára és nagyon óvatosan aztán elindultunk vele. Közben az egyik pályabíró is felért egy palack vízzel. Kiérve az aszfaltburkolatú útra a fiút egy másik csapat átvette tőlünk. Páran, akik vele voltunk, együtt befutottunk a célhoz, ahol nagy tapsot kaptunk – emlékezett vissza a segítő. 

Dr. Lukács Tünde ekkor belevágott a második körébe, természetesen a jó helyezésekről lemondhatott közel egy óra kihagyás és frissítés után. 

– Nagyon jó érzésekkel futottam ezt a kört, bár 18 kilométer körül elért a  felhőszakadás egy olyan szakaszon, ahol percek alatt bőrig áztam, csuromvizes, párás szemüvegen keresztül kellett talpon maradnom az utolsó kilométeren. A célban aztán a speaker elismerő szavai, kisebb taps és néhány olyan kézszorítás fogadott, amit azt hiszem, soha nem fogok elfelejteni – foglalta össze a sportoló.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában