Labdarúgás

2023.05.21. 12:13

Ezüstérmes a Mohora, simán nyert a Karancslapujtő és a Szendehely

A huszonkilencedik fordulót játszottak a megyei I. osztályban.

Stefán Antal

A második félidőben kerekedett felül ellenfelén a Szendehely FC (pirosban) gárdája.

Forrás: Beküldött fotó

Fotó: Illés Győző

Megyei I. osztály, 29. forduló:
Bánk-Dalnoki II. – SBTC 2–5 (0–4)
Salgótarján, 100 néző, vezette: Kis Zs. (Horváth S., Szűcs M. L.)
Bánk-Dalnoki II.: Darabont D. – Szentpéteri (Barát), Sándor, Hajdu, Fogorasi (Török) – Darabont G., Márkus M. (Deák) – Haronisz, Bóka (Nagy Zs.), Haffner (Tadeo) – Járvás. Edző: Szász Jenő.
SBTC: Sz. Varga – Bakos, Leandro (Sulyok), Csuka, Orosházi – Boros, Nagy X. (Jakab), Csáki (Csatlós D.), Horváth M., Tarlósi P. (Palkovics) – Csifó (Kecskés). Edző: Sebestyén Szilárd.
Gl.: Haronisz (55.), Hajdu (68.), ill. Csuka (7.), Nagy X. (33., 45.), Horváth M. (36.), Boros (52.). Sárga lap: Darabont D., Darabont G., ill. Horváth M., Csáki, Csuka, Bakos.
Szász Jenő: – Az első félidő sajnos borzalmasra sikeredett. Eljöttünk hitetlenül egy nagyon szép pályára, ahol végre futballhangulat volt, erre asszisztáltunk a bajnokcsapat győzelméhez. Sokkal erősebb kerettel jöttünk, mint fél évvel ezelőtt, pedig akkor teljesen partiban voltunk a Salgótarjánnal. A szünetre úgy jöttünk be, hogy nem lehet, hogy ez folytatódjon, mert több embernek csuklani fognak a szülei otthon, mert azt nem vagyok hajlandó elviselni, hogy ilyen teljesítményt nyújtsunk a pályán. A fiúk összeszedték magukat, de rögtön a második játékrész elején kaptunk egy újabb gólt. Ezt követően mentálisan helyretettük magunkat, majd egy örömfocit játszó SBTC ellen felvettük a kesztyűt, szép támadásokat vezettük, ziccereket alakítottunk ki, illetve lőttünk két gólt. Ebben a meccsben sokkal több lehetett volna, de annak örülök, hogy megnyertük a második felvonást. A lefújás után elmondtam a játékosaimnak, ha még egyszer így kezdünk egy meccset, fejek fognak hullani.
Sebestyén Szilárd: – Az első félidőben szemre is tetszetősen futballoztunk, gólokat lőttünk és helyzeteket alakítottunk ki. A fordulás után komoly visszaesést volt a játékunkban, pontatlanok lettünk és a futásmennyiség is csökkent. A játékhoz való hozzáállás kritikán aluli lett. A folytatásban ez kevés lesz!

Unicum FC Mohora – Bátonyterenyei TC 11–1 (3–0)
Mohora, 150 néző, vezette: Varga F. (Szász K., Szemesi Zs.)
Unicum FC Mohora: Deme – Molnár K., Rácz D., Széles B. (Benécs), Lavkó (Rados) – Bartal (Dallos), Káposzta – Mátyás Zs., Széles G. (Pécsi), Pistyúr Zs. (Strihó) – Szita. Edző: Baranyi Tibor.
Bátonyterenyei TC: Zsignár – Nagy Noel, Berki K., Ivánfy, Almási – Nagy Norbert, Berki Sz., Oláh M., Pöstényi – Myszor, Lenkei. Játékos-edző: Berki Krisztián
Gl.: Szita (2., 58., 60., 84.), Széles G. (23.), Mátyás Zs. (39.), Rácz D. (62., 72.), Dallos (86.), Pécsi (89.). Sárga lap: Molnár K. Kiállítva: Berki K. (15. – Bátonyterenyei TC).
Baranyi Tibor: – A szerdai meccs után egy lelkileg eléggé meggyötört társaság voltunk. A héten próbáltuk ezt egymás között rendezni és feltüzelni egymást. Sajnos egy ezer sebből vérző ellenféllel találkoztunk, így a mérkőzés kimenetele egy percig sem lehetett kérdéses. Megérdemelt győzelmet arattunk, még ilyen arányban is. Gratulálok a csapatomnak, Sumi barátomnak, testvéremnek pedig kitartást kívánok, a következő szezonban pedig szebb és jobb eredményeket! A Mohorai Sportegyesület nevében tiszta szívből gratulálunk az SBTC bajnoki címéhez!
Berki Krisztián: – Ahogy megérkeztünk erre a mérkőzésre az már nem megye egyes szint. Sajnálom és bocsánatát kérem a mai csapatomnak! Tibikének és csapatának gratulálok az ezüstéremhez! Egy meccs maradt hátra, amit már fél lábon is kibírunk!

Silver Tüzép Karancslapujtő – Építők KC 8–0 (6–0)
Karancslapujtő, 150 néző, vezette: Lucián J. (Kecskés G., Gergely M.)
Silver Tüzép Karancslapujtő: Vida – Tóth O., Zsély B., Sulcz, Szeles – Romhányi (46.), Híves – Pál G. (Lavaj), Bonivárt, Novák N. (Tóth Sz.) – Katona B. Játékos-edző: Romhányi Tamás.
Építők KC: Hegedűs Á. – Tőzsér L., Menczel (Takács B.), Dániel, Német – Ökrös, Gál D. (Csatlós T.) – Kollár (Palotai), Gyetvai, Oláh Sz. – Budveszel Benjámin. Játékos-edző: Csatlós Tamás.
Gl.: Pál G. (11., 36.), Szeles (23., 41., 74.), Tóth O. (29.), Katona B. (43., 83.).
Romhányi Tamás: – Ismét egy parádés meccset játszottunk annak ellenére, hogy egy héten belül ez már a harmadik mérkőzésünk volt. Fáradság ide vagy oda, a játékosok sziporkáznak és élvezik a játékot. Élmény velük együtt dolgozni! Nagy kár, hogy már csak egy találkozónk van hátra, mert öröm nézni a csapatot meccsről meccsre. Gratulálok a játékosainknak, Csatinak és csapatának pedig sok sikert kívánok!
Csatlós Tamás: – Már meccs előtt éreztük a bajt, sajnos elfogytunk a bajnokság végére. Már annak is örültünk, hogy megvoltunk tizenegyen, sőt nekem be kellett állni már félidőben, három ember sérülten játszott. A bajnokság végére már nem tudtuk azt a teljesítményt nyújtani, amit eddig. Van még egy meccsünk, amit becsületesen meg kell csinálnunk, aztán egy megérdemelt pihenő után, megerősítve a csapatot kezdjük az új szezont. Gratulálok a házigazdáknak. szerintem magasan a bajnokság legjobb csapata, további sok sikert kívánok nekik! Öröm látni, hogy jó kezekben van a csapat! Külön gratulálok Tóth Szilárdnak ehhez, amit Karancslapujtőn csinált!

Szendehely FC – Palotási SE 3–0 (0–0)
Szendehely, 100 néző, vezette: Trubin B. (Kürtössy O., Mravik B.)
Szendehely FC: Darázs – Dancsó, Németh D., Pápai, Bera – Maczkó, Németh Á., Balogh M. (Hugyecz D.) – Jele Cs. (Szép), Szegvári, Németh Á. V. (Gembolya). Edző: Kovács Imre. 
Palotási SE: Dankó – Loboda (Kajzinger), Kotasz G., Kotasz E., Sipos B. – Hadrik, Hegedűs D. (Jambrich B.) – Jele M., Jambrich S., Tancsik – Szabó R. (Hegyi). Edző: Jele Zoltán.
Gl.: Hugyecz D. (61.), Szegvári (80.), Németh Á. (93.). Sárga lap: Maczkó, Szép, Bera, ill. Loboda.
Kovács Imre: – Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, de nagy gólszerzési lehetőség inkább előttünk adódott. Sajnos azok rendre kimaradtak. A második játékrészbe mezőnyfölényünk már gólokban is megmutatkozott és ilyen arányban is megérdemeltnek tartom sikerünket, mellyel értékes három ponthoz jutottunk. Gratulálok csapatomnak! Jele Zoli barátommal való találkozásnak és meccselésnek nagyon örültem, sikeres befejezést kívánok neki és csapatának.
Jele Zoltán: – Küzdelmes mérkőzésen, részünkről két ellentétes félidőről lehet beszélni. Azt mondom, az elsőben még úgy-ahogy nem is játszottunk rosszul. A második köszönőviszonyban sem volt az elsővel. Lehet itt arra fogni, hogy két kulcsemberünket le kellett cserélni a második és a harmincadik percben, vagy hogy a hazaiak változtattak a második félidőre, de ma is bebizonyosodott, hogy helyzetek és gól nélkül nehéz meccset nyerni. Ennek ellenére, küzdöttünk-hajtottunk, de ez ma ennyire volt elég. Egy nagy pozitívuma van a mai mérkőzésnek, hogy találkoztam egy nagyon jó baráttal, Kovács Imivel, akinek gratulálok és a csapatának további sok sikert kívánok!

 

Pásztói SK – Diósjenő SE 2–2 (0–1)
Pásztó, 100 néző, vezette: Zsélyi Cs. (Homoki G.)
Pásztói SK: Csuka – Czigler, Mladoniczki (Kurcsik), Lipták, Szőllősi – Almási, Kelemen D., Csépe I., Csépe P. – Dinka, Békési. Edző: Forgó Péter.
Diósjenő SE: Szaszovszki – Haljárszki, Makkai, Pincze D., Bőgér Á. (Sebők) – Varga J., Holman (Varga Gy.), Lami I., Valent – Bőgér D., Monostori A. Játékos-edzők: Bőgér Dávid, Varga Gyula.
Gl.: Kelemen D. (72.), Lipták (89.), ill. Valent (21.), Holman (61.). Sárga lap: Csépe I., Almási, ill. Makkai. Kiállítva: Czigler (68.), Forgó P. (69., a kispadon – mindketten Pásztói SK).
Forgó Péter: – A mérkőzést jól kezdtük, 20 perc alatt kialakítottunk 4-5 nagy helyzetet, de ezekből nem találtunk a kapuba, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, az ellenfél két lehetőségéből az egyikből betalált. A második félidőben pedig kaptunk egy olyan szögletből gólt, ahol is az ellenfél játékosa kifejelte a labdát és elindultak visszafelé, azonban mindenki meglepetésére a játékvezetőnek nem nevezhető egyén, szögletet adott. Kétszáz néző és a jelen lévők száz százaléka látta, hogy a támadó egyedül hagyva fejelte mellé a labdát, szó nem lehet szögletről, csak ez a két szerencsecsomag nézett éppen másfelé. Természetesen elbénáztuk a szöglet védekezést és 2-0 lett az eredmény. Ezt követően  Czigler Benettet kiállította a rendkívül felkészületlen, arrogáns és részrehajló bírói kettős egy olyan szabálytalanság után, amiből a meccsen volt körülbelül tíz darab és ezek közül minimum a felét le sem fújta ezeknek a szabálytalanságoknak, de amikor észrevette, hogy már sárga lappal rendelkezik a játékos, inkább visszafújta a szituációt és pirosat mutatott fel. Érdekes módon a kiállítás után feljavult a játékunk és sikerült egyenlíteni. Hozzátartozik, hogy a vendégek 2-3 alkalommal is eldönthették volna a 3 pont sorsát a kontráikból. Sajnálom, hogy megint a játékvezetéssel kell foglalkoznom, de mindaddig meg fogom tenni, amíg ilyen, a csapatokat, játékosokat  nem tisztelő, a saját szereplési vágyát kiélni akaró, “szakmájukra” szégyent hozó emberek járnak pénzért meccseket vezetni. Ezt a pénzt amit ezek keresnek, inkább a fiatalok bevonzására és fejlesztésükre fordíthatná a kamara. Aztán a mérkőzés után még bohózatot is rendeztek, kihívják a rendőrséget a pályára, magukra zárják a bírói öltözőt és van pofájuk hazudni, hogy nincsenek biztonságban. Egyetlen ember sem volt a rendezőkön kívül meccs után a játékosok és “bírók” levonulásakor az öltözőknél. Még szerencse, hogy a kiérkező rendőrség 5 perc után nevetve hagyta el a helyszínt, felmérve, hogy szó nincs arról amit állítanak. Egyelőre csak azt tudom mondani ezekre az emberekre, hogy jobban járna mindenki, ha távoznának ebből a sportból addig, amíg ezt épp bőrrel megtehetik.
Varga Gyula: – Az első félidőben a Pásztó csapata birtokolta többet a labdát, átlövésekből és beadásokból veszélyeztettek, de egy kontrából mi szereztük meg a vezetést. és mellette három óriási ziccert hibáztunk. A második játékrészben mezőnyben folyt a játék, majd egy szöglet után növeltük előnyünket. Ezután történt egy kiállítás a hazaiaknál, ami minket zavart meg. Egy büntetőből szépítettek, aztán nekünk voltak helyzeteink, három az egyben mentünk többször a kapura, de rossz döntéseket hoztunk, így nem tudtuk lezárni a találkozót és ahogy lenni szokott, egyenlítettek a házigazdák. Úgy érzem, hogy egy győzelmet engedtünk ki a kezünkből. Ez most így alakult! A pásztói csapatnak gratulálunk a hősies küzdelmükért, mi pedig készülünk a záró fordulóra!

Berkenye SE – Szécsény VSE 1–4 (0–2)
Berkenye, 100 néző, vezette: Gyetvai B. (Pásztor B. J.)
Berkenye SE: Flamich – Porvay (Debre M.), Keresztes G., Debre G., Schlenk – Horváth L., Rusvay, Rottek, Genzelman – Greff (Fábri), Balga. Játékos-edző: Rusvay Gergely.
Szécsény VSE: Csampa – Gombár, Szokács, Matyóka, Máté G. (Jedlicska) – Molnár Gy. – Máté D., Kántor, Csatlós Cs. (Henglár), Angyal – Alapi (Szmolnik). Játékos-edző: Csatlós Csaba.
Gl.: Rusvay (80.), ill. Alapi (7., 23.), Szmolnik (50.), Szokács (69.).
Rusvay Gergely: – Szerda után még ketten megsérültek, ezért megint a kapusomnak kellett a mezőnyben játszania. A legtöbb játékos a héten már a harmadik meccsét játszotta, teljesen elfogytunk. Gratulálok a Szécsénynek, Alapi Gábornak gyors felépülést kívánok!
Csatlós Csaba: – Jól kezdtük a mérkőzést és az első perctől kezdve támadólag léptünk fel, amivel sikerült meglepnünk ellenfelünket. Változtattunk a csapat szerkezetén és egy bátrabb támadójátékkal sima győzelmet arattunk, ami lehetett volna nagyobb arányú is a helyzetek alapján, de nem vagyunk telhetetlenek, mert a három pont megszerzése volt most a legfontosabb számunkra. Az utóbbi hetek nem úgy sikerültek a csapatnak, ahogy szerettük volna, de végig hittem a srácokban és végre sikerült egy nagyobb arányú sikert aratnunk egy szimpatikus csapat ellen, akiknek ezúton is szeretnék gratulálni a kupasikerükhöz és sikeres folytatást kívánok nekik a folytatásban. Mi pedig az utolsó mérkőzésünkön is mindent meg fogunk tenni, hogy elérjük céljainkat!

Vasárnap rendezik: Érsekvadkerti SE – Mátraterenye SE.

Szabadnapos: Héhalom SE.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában