Sportlövészet

2023.04.04. 19:00

Húsvéti Lövészversenyt rendeztek

A Gagarin lőtér adott otthont a Salgótarjáni Sportlövő Egyesület viadalának.

NOOL

A résztvevők számára tartalmasan telt a nap

Forrás: NOOL

Fotó: Hegedűs Márk

Szombaton megtartotta a Salgótarjáni Sportlövő Egyesület az immár hagyományosnak mondható Húsvéti Lövészversenyt a Gagarin lőtéren. A nevezett versenyzők légpisztoly és légpuska húsz lövés versenyszámban mérték össze felkészültségüket. Előbbire tizenkét versenyző, utóbbira pedig 15 nevezett. A számokat a szervezők két kategóriára osztottuk: 10-16 évesek és a 16 év felettiek. Most először nem különböztettek meg a fiú-lány, illetve férfi-nő versenyzőket, egymás ellen vállvetve küzdöttek a két nem képviselői. A nevezés során a megjelent szülők közül is többen kedvet kaptak a megmérettetésre. A rendezvény délelőtt tíz órakor kezdődött és kora délután, fél kettőkor ért véget. A jó hangulatot emelte, hogy a szülők batyusbál módra süteménnyel és innivalóval kedveskedtek a megjelenteknek. A megmérettetés előtt sajnos többen jelezték, hogy a korábbi nevezés ellenére, betegség és egyéb nem várt okok miatt nem tudnak megjelenni. A szervezők tájékoztatása szerint a lövészet jó hangulatban és szoros küzdelem mellett zajlott le.

Eredmények:
Légpisztoly 20 lövés:
10-15 éves korig:
I. Béres Balázs 156.
II. Bodnár Bianka 149.
III. Ottmár Liliána 149.
16 év felett:
I. Béres Ákos 180.
II. Vlaszács Gábor 170.
III. Ruzsinszki Lili 151.

Légpuska 20 lövés:
10-16 évesig:
I. Virág Iringó 151.
II. Ottmár Liliána 141.
III. Világosi Tímea 138.
16 év felett:
I. Ottmár Dániel 156.
II. Tóvizi Gábor 147.
III. Ruzsinszki Lili 144.

 

További képek:

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában