Kézilabda

2022.12.27. 15:27

Kiesőhelyen várja a folytatást a Kábel SE alakulata

Elszomorító eredményekkel zárta a kézilabda NB II. Észak csoportjának őszi szezonját a Balassagyarmati Kábel SE férfi felnőtt kézilabda csapata. A társaság mindössze öt pontot szerzett, ezzel a tizenegyedik, azaz kieső helyen tanyázik, és az idény második felében több súlyos vereséget szenvedtek el.

H. H.

Bécsi Mihály (a labdával) kiesése meghatározó tényező volt az összezuhanásban

Forrás: Nool

Fotó: H. Cs.

Amikor kiderült, hogy az előző bajnokságot megnyerő, Bárány Zsolt vezette alakulat nem kerülhet fel az NB I/B-be, egyáltalán nem estek kétségbe az Ipoly-partiak háza táján. Ugyan szinte a teljes kezdőhetes távozott, ám helyükre olyan fiatalok érkeztek, akikkel egyértelműen megcélozhatóvá vált a középmezőny. Ráadásul az edzői poszton igazi különlegesség történt: a város kézilabdás históriájában elsőként, hölgy kapta meg a férfi versenygárda irányításának feladatát. 

A korábbi junior válogatott, a pályafutását egy súlyos sérülés miatt megszakító, mindössze huszonhat esztendős Gindeli Panna vállalta el a szerepkört, és bár kicsit későn, de augusztusban igen elszántan látott hozzá a teljesen kicserélt csapattal a munkához. Az eredeti játékoskeretből alapemberként mindössze a kapus Istvanovszki Dániel és a balszélső Gál Kristóf maradt, illetve rajtuk kívül néhány, eddig csak némi epizódszerephez jutott fiatal. Éppen ezért volt nagy szükség a balkezes átlövő Bedő Márk és a több poszton bevethető Gyetvai Tamás, Ivitz Balázs, illetve Zeller Martin leigazolására. Ráadásul visszatért a sorokba a másodosztályban korábban már rengeteget bizonyító, rutinos beállós Bécsi Mihály, így a viszonylag rövidre sikerült felkészülés után reménytelien indultak neki a szeptemberben kezdődő küzdelmeknek.

Az első öt-hat mérkőzés többé-kevésbé beteljesítette a várakozásokat. Rögvest a nyitányon hazai pályán legyőzték a Bp. Honvéd együttesét, és a hatodik forduló leteltével öt ponttal a tarsolyukban a középmezőny elején találták magukat a balassagyarmatiak. Ezután viszont valósággal beütött a krach. A válságot Bécsi Mihály súlyos sérülése indította, ami aztán meghatározó tényezővé vált a vesszőfutásban, mert a kiváló játékos addig vezéregyéniségként felügyelte az ifjabbak teljesítményét a védekezésben és támadásban egyaránt, magas fokon tüzelve a többieket a minél jobb produkció elérésére. Kiesésével azonban a legénység a szó szoros értelmében elvesztette a fonalat. Az első mélypontot a Füzesabonnyal szemben elszenvedett megalázó vereség jelentette: a Városi Sportcsarnokban hatvan perc alatt csak tizenegy gólt lőttek Gálék, ellenben huszonötöt kaptak, és a szakvezetés is tehetetlenül szemlélte a vergődést. Ezek után sem állt helyre az egyensúly, bár a listavezető Rákosmenti KSK együttesét még megszorították Bedőék, de a novemberi-decemberi végjátékra annyira leeresztettek, hogy házigazdaként tizenhárom gólos különbséggel kaptak ki a képességben hozzájuk hasonló váciaktól, míg a ferencvárosi utánpótlás otthonában több mint ötven alkalommal rezdült meg a hálójuk.

A szezon második felében Gindeli Panna vezetőedző folyamatosan panaszkodott a játékosok mérkőzésen mutatott hozzáállására. Amint elmondta, az edzéseken gyakorolt taktikai elemekből szinte semmit sem látott a meccseken, főként a védekezésben nyújtott teljesítménnyel volt elégedetlen. Elmondta, lehetetlen hogy egy csapat úgy összezuhanjon, hogy már képtelen a tartós ellenállásra. Csalódott hangon számolt be rendszeresen arról, mennyire fáj neki ez a szétesés.

Időközben a klubvezetésben is komoly változás állt be. Cseri Ferenc elnökkel az élén új vezetés alakult, amely elhatározta, mindenképpen fel kell emelni a társaságot arra a színvonalra, amire az elmúlt évtizedek eredményessége alapján a város férfi kézilabdázása hivatott. Ennek módozatait majd a télen részletesen kidolgozzák, és a tavaszi felkészülés már annak a jegyében kezdődhet el, hogy a Kábel SE mihamarabb visszakapaszkodhasson a középmezőnyhöz – amire nem kicsi az esély.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában