Labdarúgás

2022.03.18. 20:23

Városi legendák rúgják a bőrt a salgótarjáni teremlabdarúgó bajnokságon

Szombaton rendezik meg a Salgótarján Városi Sportcsarnokban a Nosztalgia Teremfoci Tornát, amely alkalmával a megyeszékhely egykori nyolc kiemelkedő együttesének játékosai küzdenek majd meg egymással. A labdarúgás mellett egyéb programokkal is várnak mindenkit szeretettel a szervezők.

L. A.

A Nosztalgia Teremlabdarúgó Torna szervezői minden érdeklődőt szeretettel várnak

Forrás: NMH | Hegedűs Márk

A teremlabdarúgó tornát igen nagy érdeklődés övezte már hetekkel korábban is, hiszen régen látott játékosok találkozhatnak egymással, vagy épp régi kedvenceket láthatnak ismét pályára lépni a kilátogató sportbarátok. 

A rendezvényen sportereklyékre is lehet majd licitálni, mint például Dzsudzsák Balázs dedikált cipőjére vagy többek közt Gulácsi Péter által aláírt kesztyűjére. Ezek mellett sok értékes tárgy kerül még kalapács alá, és az általuk befolyt összeg jótékony célra lesz fordítva, hiszen a városi bölcsődék, óvodák, általános és középiskolák részére vásárolnak belőle sportszereket. 

A rendezvényre az alábbi időpontokban és útvonalon indulnak buszjáratok 6.45 óra és 8 órás indulással:

Bányagépgyártól (Bányagépgyár – Arany tagiskola – Síküveggyári megálló – Borbély iskola – Tűzhelygyár – Öblösüveggyár – Sportcsarnok útvonalon). Baglyasalja végállomástól (Baglyasalja végállomás – Orvosi rendelő – Óvoda – Fa élelmiszer – Forgách úti pálya – Fiat szalon – megyeháza – Sportcsarnok útvonalon). Strand bejárattól (Strand bejárat – Fácán vendéglő – Tarján vendéglő – Sportcsarnok útvonalon). Zagyvaróna végállomásról (Zagyvaróna végállomás – Focipálya – Erőmű – Pintér telep – Salgó kapu – Kohász Művelődési Ház – Sportcsarnok). A járatok visszafelé a négy megjelölt útvonalon 19 óra után indulnak. 

Teremfoci programja: 7:50 óra: Fotózás az ovifoci, a sulifoci és a női foci résztvevőinek, 8.10 óra: Ovifoci, 8.25 óra: Sulifoci, 8.50 óra: Női foci, 9:20 óra: Fotózás az első két mérkőzés csapatainak, 9.40 óra: Ünnepélyes megnyitó (Becsó Zsolt, Dr. Jancsó Sándor), 10 óra: SBTC–Baglyasalja VOLÁN mérkőzés, A mérkőzések szüneteiben (licitálás és tombolasorsolás), 10.30 óra: SKSE – Bányagép SE mérkőzés, 11 óra: Fotózás a 3. és 4. mérkőzés csapatainak, 11.20 óra: SÜMSE–ÖMTE mérkőzés, 11.50 óra: SÍKÜVEG–ZIM mérkőzés, 12.20 óra: ÖMTE–SBTC mérkőzés, 12.50 óra: ZIM–SKSE mérkőzés, 13.20 óra: Baglyasalja VOLÁN–SÜMSE mérkőzés, 13.50 óra: Bányagép SE–SÍKÜVEG mérkőzés, 14.20 óra: SBTC–SÜMSE mérkőzés, 14.50 óra: SKSE–SÍKÜVEG mérkőzés, 15.20 óra: Baglyasalja VOLÁN–ÖMTE mérkőzés, 15.50 óra: Bányagép SE–ZIM mérkőzés, 16.20 óra: 1. helyosztó mérkőzés, 16.50 óra: 2. helyosztó mérkőzés, 17.20 óra: 3. helyosztó mérkőzés, 18 óra: Döntő, 18.30 óra: Tombolasorsolás (fődíjak sorsolása), 18.50 óra: Ünnepélyes eredményhirdetés. 

Szabadtéri programelemek: 8.15 óra: Kohász-Bányász fúvós zenekar, 8.45 óra: Reggeli Torna, 9.05 óra: Retro Vetélkedő, 10 óra: SBTC NB II. női röplabdacsapatának közönségtalálkozója, 10.30 óra: Hibó Tamás Alapfokú Művészeti Iskola – MUMUS musicalrészletek, 11.30 óra: Hibó Tamás Alapfokú Művészeti Iskola – MUMUS musicalrészletek, 12 óra: Bányász-Kohász dalkör, 12.30 óra: Hibó Tamás Alapfokú Művészeti Iskola – MUMUS musicalrészletek, 13.30 óra: Mona Deja-vu tánciskola, 14.15 óra: KIVISZI Retro party, 15 óra: sztárvendég, Szandi. Továbbá egész napos retró vásár, retróautó-kiállítás, gyermek játszóház, vendéglátás. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában