Labdarúgás

2022.02.06. 11:51

A foghíjas Salgótarjáni BTC labdarúgócsapata kikapott a főpróbán

Utolsó felkészülési mérkőzésén lépett pályára szombaton az NB III. osztály, Keleti csoportjában szereplő Salgótarjáni BTC csapata. A megyeszékhelyiek a szintén a harmadik vonalban – a Közép csoportban –vitézkedő Ferencváros II. együttesénél vendégeskedtek.

Langa Attila

Az SBTC (feketében) az egyik korábbi meccsén

Forrás: Archív fotó: NMH

Fotó: Hegedus Mark

A mérkőzés első játékrészében mezőfölényben játszottak a hazaiak, de a jól védekező salgótarjániak hálóját csak egyszer tudták megzörgetni. A fordulást követően már sokkal kreatívabban játszott a Fradi második csapata, és ez gólokban is megmutatkozott, így végül magabiztosan fektették két vállra a Stécé együttesét.

Felkészülési mérkőzés:

Ferencvárosi TC II. – Salgótarjáni BTC 5–0 (1–0)

Budapest, Ferencvárosi Utánpótlás Centrum

Vezette: Sveda M. (Bencze A., Pozsonyi B.)

Ferencváros: Mergl – Kaján, Szűcs, Könczey, Aradi – Varga, Mazzonetto A., Pintér, Mazzanetto N., Gera – Vida. 

Csereként lépett pályára: Kovács, Juhász, Godányi, Lisztes, Matheus, Pedro, Pajti, Czékus, Cubra, Orosz. 

Vezetőedző: Borbély Balázs.

SBTC: Szalay (Németh) – Bakos (Constantino), G. Bíró, Szabó, Nagy – Filkor, Köböl, Kócsa (Érsek), Boros – Albianovic (Novák) (Orosházi), Csifó. 

Vezetőedző: Vizteleki János.

Gólok: Vida (2), Könczey, Pintér, Gera.

Az első játékrészt nem tudom értékelni, hiszen a védekezésre berendezkedő ellenfelünk ellen nem tudtunk elegendő helyzetet kialakítani, bár az erős szél is nehezítette a dolgunkat. A félidőben megbeszéltük, hogy miben kell változtatnunk, így a második játékrész jobban is sikerült.– mondta el a meccs után Borbély Balázs, a Ferencváros vezetőedzője.

Sajnos nagyon nehéz helyzet alakult ki a csapatnál, mert sok a beteg, valamint sérültjeink is vannak. Ezek által a kezdő csapatból is többen hiányoztak, bár azt hozzá kell tennem, hogy egy nagyon jó csapat ellen játszottunk. Az első félidőben a védekezésünk nagyjából jól működött, de az ellenfél kapujára nem jelentettünk veszélyt. A fordulás után három gólt pontrúgás után kaptunk, amelyek elkerülhetőek voltak. Nem lett sikeres a főpróbánk, de dolgozunk tovább. Bízunk benne, hogy a bajnoki rajtra felépülnek majd a sérültek és a betegek.

 – hangzott el Vizteleki János, a Salgótarjáni BTC vezetőedzőjének értékelésében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában