küzdősport

2021.10.08. 13:58

Értékes öv került a salgótarjáni thai bokszos derekára

Nemrég Baján járt a Salgó Fight SE különítménye, a háromnapos WFC K1-es nemzetközi bajnokságról egy aranyérmet is elhoztak.

B.L.

Rangos öv került Kövesi Tibor (balról a 3.) derekára

Forrás: Beküldött

A megmérettetésen öt ország (a magyarokon kívül szlovének, ukránok, szerbek és bosnyákok is neveztek) legjobbjai léptek ringbe, 31 csapat mintegy kétszázötven versenyzője mutathatta meg tudását.

A salgótarjániak két junior versenyzőt küldtek kötelek közé, és a csapatvezető Kövesi Tibor is kesztyűt húzott. Bozók Benedek 67 kilogrammban az első körben kiesett az egyenes kieséses jellegű viadalon. A torna későbbi győztesével került össze és hatalmas küzdelemben pontozásos vereséget szenvedett.

Danyi Dominik 60 kilóban szintén hatalmas csatát vívott az első mérkőzésen. Annyira szoros volt az összecsapás, hogy extra menetet rendeltek el a bírók. Ebben viszont pontozással a nógrádi maradt alul, így ő is kiesett az első fordulóban.

Rangos öv került Kövesi Tibor (balról a 3.) derekára
Fotó: Beküldött

Kövesi Tibor kor-, és súlycsoportjában négyen neveztek, végül a 81 kilósok mérlegelésének végére ketten maradtak. A salgótarjáni tréner így egyből döntőt vívhatott, amit határozottan, pontozással meg is nyert a veszprémi csapat tapasztalt edzőjével szemben.

Címkék#thai boksz

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában