thai boksz

2021.09.10. 14:44

Gőzerővel készülnek a salgótarjáni harcosok

Mozgalmas nyáron vannak túl a Salgó Fight SE (SFSE) harcosai, akik gőzerővel készülnek a magyarországi kontinenstornára.

Bakos László

Nyáron sem pihentek a Kövesi Tibor (balról az ötödik) vezette harcosok, gőzerővel készültek az őszi versenyszezonra

Forrás: Beküldött

A Kövesi Tibor vezette egyesület évek óta a nógrádi megyeszékhely meghatározó küzdősportcsapata, az általa felkészített versenyzők nemzetközi szinten is letették már a névjegyüket. Az utóbbi időszak járványügyi helyzete azonban az ő munkájukat is megnehezítette, de folyamatosan készültek, és szerepeltek a különböző rendezvényeken.

A nyár során két edzőtáborba is ellátogattak a salgótarjániak. Szentendrén egy neves mester vezetésével négy SFSE-s is rengeteget tanulhatott, Balatonszárszón pedig tízen is együtt gyakoroltak az ország minden pontjáról érkező sportolókkal.

Nyáron sem pihentek a Kövesi Tibor (balról az ötödik) vezette harcosok, gőzerővel készültek az őszi versenyszezonra
Fotó: Beküldött

A nyár végén újraindult a versenyszezon is, eddig már számtalan felhozó mérkőzésen tették próbára a felkészülési állapotukat, tudásukat. A pár felnőttön kívül a gyermek és junior versenyzők is rendszeresen szorítóba lépnek, Kövesi Tibor az utánpótlás-nevelésre fektetett nagy hangsúlyt az utóbbi időben. Szerinte Szarvas Balázs, Bozók Benedek és Danyi Dominik előtt is szép pályafutás állhat, jelenleg ők alkotják a csapat gerincét.

– Az őszi versenyszezonra készülünk, pár közös edzőmeccs vár ránk a közeljövőben. A hónap végén pedig Baján rendezik meg az WFC Európa-bajnokságot, a tervek szerint több korcsoportban is találkozhatunk majd salgótarjáni harcossal, és én is szorítóba lépek – mondta az edző.

A klub új versenyzők csatlakozását is várja 12 éves kortól, nemre való tekintet nélkül. Hetente háromszor edzenek a BS sportcentrumban.

Címkék#thai boksz

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában