Hét embere

2020.06.01. 19:50

Sportnagykövetté választották a bánki teremkerékpárost

Hugyecz Zsófia több mint tíz éve erősíti a Romhány SE művészi teremkerékpáros csapatát. A 22 éves bánki lány már az első pillanatban beleszeretett a látványos sportba, hatesztendős kora óta le sem lehet robbantani a bicikliről. Lélegzetelállító trükkjeivel rendre leteszi névjegyét a nemzetközi versenyeken, nemrég pedig egy vállalat sportnagykövetté is megválasztotta.

Palchuber Kinga

„A művészi teremkerékpározás hazánkban még nem igazán elterjedt, pedig egyszerűen csodálatos sportág! Egy nagy család vagyunk, nemcsak klubszinten, az egész világon”

Forrás: NMH

Fotó: L. B.

– Már gyermekként is bátran tekerte a kerékpárt?

– Amikor elballagtam a bánki óvodából, szinte magától értetődő volt, hogy a barátaimat követve Rétságon kezdem majd el az általános iskolát. Azonban a sors közbeszólt! Előtte ugyanis a szüleimmel Romhányba látogattunk egy angol tábor záróprogramjára, amelyen a nővérem is részt vett. Itt láttam először teremkerékpáros bemutatót, s a trükkök rögtön elvarázsoltak! Hazafelé ki is jelentettem a családomnak, hogy szeretnék hasonló ügyességgel kerékpározni. Ennek az volt a feltétele, hogy Romhányba végezzem el a tanulmányaimat, amely nem tántorított el a célom elérésétől. Hálás vagyok a szüleimnek, hogy támogatták a tervemet.

– Több mint tíz éve erősíti a Romhány SE művészi teremkerékpáros csapatát. Mely eredményére a legbüszkébb eddig?

– Egyértelműen arra, hogy jelenleg is a magyar válogatott keret tagja lehetek! Jó szívvel emlékszem vissza valamennyi megmérettetésre, hiszen a nemzetközi versenyeken mindig sok tapasztalattal gazdagodom. De a legbüszkébb mégis arra vagyok, amikor sikerült megszereznem az Európa-bajnoki 8. és a Világ Kupa 5. helyét.

„A művészi teremkerékpározás hazánkban még nem igazán elterjedt, pedig egyszerűen csodálatos sportág! Egy nagy család vagyunk, nemcsak klubszinten, az egész világon”
Fotó: L. B. / NMH

– Lélegzetelállító trükköket tud! Nem fél egy-egy merészebb elem végrehajtásakor?

– Már kislányként sem tartott vissza, hogy extrémebb mutatvánnyal próbálkozzak! Persze, rengeteg gyakorlás és kitartás kell az elemek megfelelő végrehajtásához…Nem könnyű egy-egy látványos trükköt megtanulni, de az alapok után már nem nehéz ráérezni ennek a sportnak az ízére és a titkára.

– A járványhelyzetben is tudtak gyakorolni?

– A csapat többi tagjához hasonlóan én is rendszeresen erősítettem otthon, a lehetőségekhez mérten próbáltuk formában tartani magunkat. Szerencsére, most már az enyhítések azt is megengedik, hogy bemenjünk a terembe gyakorolni. Ott mégiscsak másabb a trükköket elvégezni… Én például imádom a nyergen állást, szerintem ez az egyik leglátványosabb elem ebben a sportban!

– Mit adott önnek ez a sport?

– Nagyon szeretek utazni és kirándulni. A terembiciklizésnek köszönhetően már számos országot – egyebek mellett Csehországot, Ausztriát, Németországot, Belgiumot, Svájcot, Ukrajnát és Szlovákiát – is megismerhettem testközelből.

– Nemrég az egyik nagy cég sportnagykövetnek választotta. Mivel jár a cím elnyerése?

– Nagyon boldog vagyok, hogy kiérdemeltem a bizalmat. Sportnagykövetként az a feladatom, hogy az embereket ösztönözzem és motiváljam a sportolásra a közösségi média felületein. Emellett elvárás, hogy különböző sportversenyeken – kerékpár és futó – is rendszeresen szerepeljek. A társaság öt sportnagykövetet választott, ebből három induló a legnagyobb közösségi oldal közönségszavazása alapján nyerte el a címet. Ebbe sikerült nekem is bekerülni, ezért nagyon köszönöm mindenkinek, aki voksával támogatott.

– Mivel buzdítaná a fiatalokat, hogy érdemes kipróbálni a teremkerékpározást?

– A művészi teremkerékpározás hazánkban még nem igazán elterjedt, pedig egyszerűen csodálatos! Egy nagy család vagyunk, nemcsak klubszinten, hanem az egész világon. Mindenki barátként tekint a másikra még a versenyeken is. Mindemellett ez a sport hatalmas fegyelmet és alázatosságot tanít. S az sem utolsó szempont, hogy rengeteg gyönyörű helyre juthatunk el és sok fantasztikus embert ismerhetünk meg általa.

– Ha jól tudom, a sport mellett a szakmája is nagy szenvedélye.

– Így igaz! Kozmetikusnak és sminkesnek tanultam, jelenleg pedig a saját szalonomban dolgozom. Minden percét imádom a hivatásomnak, mert szeretem, hogy mindig újabb és újabb kihívások várnak rám. Sosem unatkozom, hiszen mindennap tanulok valami újat!

– Mik a tervek?

– Folytatni a sportolást, ameddig csak lehet! Szeretném, ha a művészi teremkerékpározás minél ismertebb lenne a magyar emberek körében, s minél többen csatlakoznának ehhez a látványos sporthoz. Azt biztosan tudom, hogy végleg sosem szeretnék kiszállni belőle a jövőben sem!

Korántsem kizárólag kerékpáron, hanem a szakmájában is sikeres

Hugyecz Zsófia 1998. április 6-án született Vácon. Az óvodát szülőfalujában, Bánkon járta ki, míg az általános iskolát Romhányban végezte el. Az érettségit a balassagyarmati Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskolában szerezte meg, majd sminkesnek és kozmetikusnak tanult. A fiatal sportoló sikerrel helyezkedett el szakmájában, jelenleg saját szalonjában várja a vendégeit Bánkon. Tudását azonban szeretné még tovább bővíteni, így a sminktetováló-képzésnek is nekikezdett. Mint mondta: munkája mellett természetesen mindig szán időt a kerékpározásra, s reméli, hogy majd a gyermekeinek is megtaníthat néhány trükköt. Hugyecz Zsófia szívesen kirándul, süt, fut és olvas, de szakmájára is hobbiként tekint. A fiatal lány imád alkotni, így nem csoda, hogy minden percét élvezi a szalonban töltött szépítgetéseknek és kreatívkodásnak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában