2020.04.06. 19:50
Egy hónapon keresztül meg sem állt a tarjáni túrázó
Gyimesi Szandra tavaly decemberben egy hirtelen ötlettől vezérelve határozta el, hogy kevesebb mint negyven nap alatt teljesíti az Országos Kéktúra útvonalát. A salgótarjáni születésű ingatlanos szerint, ha az ember igazán akar valamit, akkor nincs lehetetlen. Ezzel az ars poeticával felvértezve indult neki januárban a mintegy 1200 kilométeres kalandnak, s végül még a kitűzött célját is túlszárnyalta.
Interjú Gyimesi Szandrával aki nagy port kavart a hazai médiában mivel azt állította, hogy 30 nap alatt tette meg a kék túrát. Salgótarjánban a Hello Caféban.
Forrás: NMH
Fotó: H.M.
– Télen, egyhuzamban gyalogolva sikerült teljesítenie az Országos Kéktúrát. Mi ösztönözte arra, hogy nőként belevágjon ebbe a nem mindennapi kalandba?
– Hirtelen fellángolás volt! Tavaly decemberben olvastam egy cikket arról, hogy az egyik tudományos és kulturális témájú havilap Európa 25 ajánlott célpontja közé választotta az Országos Kéktúrát. Előtte nem igazán tudtam erről az útvonalról, így hát elkezdtem információkat gyűjteni. Ezt követően úgy éreztem, hogy mindez nem véletlenül került elém. Elhatároztam, hogy legfeljebb 35 nap alatt teljesíteni fogom a mintegy 1200 kilométeres távot. Másrészt szükségem volt a lelki feltöltődésre, és szükségét éreztem annak, hogy újból hátamra vegyem a hátizsákot… Vettem egy újszerű túracipőt és január 2-án korán reggel elindultam Hollóházáról a kék jelzést követve… Egyébként úgy tudom: télen, egyhuzamban sétálva nő még nem gyalogolta le a Kéket ilyen rövid idő – 31,5 nap – alatt.
– Több negatív kritikát is kapott az út után, miszerint lehetetlen ilyen rövid idő alatt teljesíteni ezt a hatalmas távolságot. Mit üzenne a kétkedőknek?
– Időjárástól függetlenül napi 10–12 órát gyalogoltam, s közben még arra is időt szántam, hogy néhány nevezetességet megnézzek az útvonal környékén. Volt olyan nap, amikor majd’ hatvan kilométert mentem. Azt mondom, ha az ember igazán akar valamit, akkor nincs lehetetlen számára. Egyszerűen csak hittem magamban és a képességeimben, s nem adtam fel az első nehézségnél! Szerencsére nagy fizikai fájdalmaim nem voltak.
– Ha jól tudom, nem egyedül kezdte meg az utat…
– Először úgy gondoltam, a táv felét egyedül, a másikat társakkal teszem meg, ezért a közösségi oldalon kerestem bevállalós túrázókat az ismerősi körömből. Másodmagammal indultam útnak, de pár nap múlva rájöttem, hogy egyedül kell megtennem ezt is, akárcsak a Caminót. A kilencedik naptól, Galyatetőről már magam folytattam a gyaloglást a végállomásig. Azt kell, hogy mondjam, ekkortól vált igazán élvezetessé és izgalmassá az egész!
– Mi volt a legemlékezetesebb?
– Mindig imádtam a természetet, egyszerűen hihetetlen volt testközelből szarvast, őzet, sakált és muflont látni. Az adrenalin csak úgy lüktetett az ereimben, amikor a Balaton-felvidéken egy vadászat közepébe csöppentem. Több mint harminc szarvassal vágtam át az erdőn, a túrabotra felhúztam egy piros kesztyűt, a telefonomon pedig a lehető leghangosabbra állítottam a zenelejátszást, bízva abban, hogy nem én leszek aznap a trófea. Nem állhattam meg, de a kerülőút is hatalmas időveszteség lett volna. Veszélyes volt, ezt senki ne csinálja utánam! Összességében gyönyörű helyeken jártam, s nincs is annál meghittebb, mint eggyé válni a csendes, téli erdővel. Írott-kőről lejutva, Velemben már nagyon szomjas voltam, ezért betértem az első utamba eső kocsmába, ahol a pultos nemcsak egy tonikra hívott meg, de még egy turistaérmét is ajándékozott nekem. Csodás érzés volt, amikor kimondtam: megcsináltam!
Fotó: H.M. / NMH
– Mit viselt a legnehezebben?
– Mindenekelőtt a korán kelést, de a sötétséggel és a hideggel is napról napra meg kellett küzdenem. Egy betegség is lelassított az út során, de még legyengülve is sikerült legalább húsz kilométert továbbhaladnom. Ez volt a mélypont, de hamar túllendültem rajta. A másik nehézséget a szálláshely kérdése okozta, ugyanis télen sok hely zárva volt, vagy csak nagyon drágán adták volna ki a szobát.
– Ha jól tudom, már tavaly is teljesített egy nagyobb kihívást…
– Tavaly áprilisban Portugáliából indulva 34 nap alatt tettem meg a Caminót, amikor is több mint 1300 kilométert hagytam a hátam mögött. A legnagyobb élmény Fatima városában ért, ahol a Mindszenty József bíborosról elnevezett magyar keresztúton is végigsétáltam. Tele volt felejthetetlen élményekkel az út, de kezdőként ezt még hatalmas fizikai fájdalmakkal és vízhólyagokkal a lábamon kellett legyalogolnom. A látottak azonban mindenért kárpótoltak, az ember szinte megkönnyezi, annyira lenyűgöző ott minden…
– Hová utazik legközelebb?
– A következő nagy tervem, hogy az Atlanti-óceántól indulva egészen Budapestig hazasétáljak. Ez közel 3100 kilométernyi gyaloglást jelent, három hónap alatt szeretném teljesíteni. Hiszem, hogy sikerülhet!
Kék pecsétek sokasága bizonyítja a túrázó sikerét
Gyimesi Szandra boldogan mutatta kissé megviselt, de a túra szakbizottsága által jóváhagyott menetkönyvét, tele az út során beszerzett hivatalos pecsétekkel.
– Nógrád megyében nagyon jól láthatók és követhetők a Kék jelzései, szépen ki van építve a szakasz. Ellenben vicces, hogy két pecsétem hiányzik, s az pont szűkebb hazánkból. Nógrádsipeken zárva volt az üzlet, ahol a pecsétet tartják, míg Mátraverebélyben nem volt a helyén a nyomdaeszköz – mondta nevetve Szandra.
A civilben ingatlanosként dolgozó túrázó büszke salgótarjáni származására. Szüleivel már kislányként is sokat kirándult a Karancs–Medves vidékén, innen ered a természet iránti szeretete. A portugál Caminó előtt még nem vett részt hátizsákos kiruccanáson.
Gyimesi Szandra nagy példaképének tartja Félegyházi Évát, a Tarjáni Szabadidős Sportklub vezetőjét, aki a hivatalos nyilvántartás szerint már szintén teljesítette az Kék Országos Kéktúra útvonalát.
