Még mindig megyei csúcstartó a karancslapujtői testnevelő

– Mikor került életébe a sport?

– Általános iskolába Karancslapujtőre jártam, Monori István volt a testnevelőm, ő szerettette meg velünk a sportot, azon belül is a focit, röplabdát és kézit. Mi szalonnát ettünk, nem csipszeket, és nem kellett noszogatni, hogy mozogjunk.

– Mikor jött az atlétika?

– Szerettem mindenféle ugrást, már gyermekkoromban is ugráltunk a tetőkről, korlátokról. Már a Bolyaiba jártam, amikor Angyal János felfigyelt rám, de nem könnyen tudott rábeszélni, hogy atletizáljak. Viszont Lukács Imre lett a testnevelőm, ő vett rá, hogy próbáljam ki, de a magasugrást. Aztán a Sesében jó volt a társaság, szép lányok voltak a csoportban, így beadtam a derekamat. Közben még azért a foci sem tűnt el az életemből, már 16 évesen bekerültem a lapujtői felnőttcsapatba. Ezt később meg is bántam, mert jöttek a sérülések.

– Szóval elég későn csöppent bele az atlétikába.

– 1977-ben kezdtem komolyan venni, a mai fiatalok 17 évesen már abba is hagyják a sportolást. De azt mondom, sosem késő elkezdeni. Angyal János szinte a második apám volt, oda-vissza segítettük egymást.

– Aztán következett a főiskola…

– Itthon is elég mostoha körülmények között edzettünk még akkor, de Egerben sem várt jobb helyzet, például a főiskola folyosóján szökdeltünk. 1983-ban államvizsgáztam, és abban az évben ugrottam meg a 765 centit.

– Ami a mai napig a távolugrás megyecsúcsa.

– Ez úgymond egy biztonsági kísérlet volt, elmaradtam a deszkától, így valójában jóval nagyobb ugrás volt. De az edzőm szerint voltak nyolc méteres ugrásaim is, csak azoknál csíptem a gyurmát, ami már belépett kísérletnek számít.

– A családalapítás következett.

– Később megnősültem, és építkeztünk is, emellett 1981-ben elkezdtem tanítani, itt Karancslapujtőn. Nem volt egyszerű időszak. Volt olyan, hogy az építkezésről bebicikliztem a Sese-pályára, leversenyeztem, majd visszapattantam a kerékpárra, és folytattuk az építkezést. De előfordult például, hogy éjfélkor elmentem a Dolinkába súlyzózni.

– A hármasugrásban is sikerült elérni a megyecsúcsot.

– Harmadik helyet szereztem az országos bajnokságon 1986-ban. Jó formában voltam, ugrottam jócskán 16 méter felett is. Ekkor figyeltek fel rám a szakvezetők, és hívtak be a válogatott keretbe, Milánóban és Linzben húzhattam magamra a címeres mezt. De Prágába és még Kubában is szerepelhettem, hatalmas élmény volt.

– Így visszatekintve, miben látja az erősségét?

– Viszonylag gyors voltam, 11 másodperc alatt futottam a 100 métert is. Vékony, magas, ruganyos és kitartó voltam, illetve a ritmusérzékemmel sem volt gond.

– Miért szakadt meg a pályafutása?

– Elfogytak körülöttem az emberek, azt vettem észre, hogy egyedül maradtam, és így már nem volt motivációm. Így ismét a foci felé fordultam. Játszottam, majd edzősködtem is, szerepeltünk a Fradi ellen is egy kupameccsen. Aztán a magas vérnyomásom miatt alábbhagyott a lendület.

– Arra nem gondolt, hogy atlétaedző legyen?

– A család és a munka mellett már nem volt rá időm, aztán később sajnos a Sese is felbomlott, és Angyal János is bedobta a törülközőt. Nagyon szomorúnak tartom, hogy Nógrád megyében nincs egy normális létesítmény, ahol lehetne atletizálni. Itt, az iskola környékén próbáltam tevékenykedni, súlylökő kört építettem, kialakítottunk távolugróhelyeket is, de minden megszűnt. Pedig rengeteg ügyes gyerek van, akiben látok fantáziát.

– Testnevelőként is szép sikerekben lehetett része.

– Atlétikában eljutottunk az országos döntőig, de fociban, síben és sakkban is elértünk jó eredményeket. Sítáborokat is szerveztünk, több helyre is eljutottunk. Még van pár évem a nyugdíjig, úgy érzem, azért hátrahagyok valamit. A fociban viszont megcsömörlöttem, mert ez a rendszer a kis csapatokra nézve katasztrofális.

– A gyermekei is örökölték a sport szeretetét?

– A nagylányom – aki magasugrásban jeleskedett a Madách diákolimpiai versenyein – testnevelő lett Ongán. A nagyobb fiam villanyszerelő Pesten, de a fiatalabb, aki most 16 éves, focizni szeret.

– Mivel telik a szabadideje?

– Szeretném jó pályára állítani a gyermekeimet. Hetente egyszer összejövünk a haverokkal, és focizunk egyet. De szeretek kertészkedni, és még követem a helyi híreket is.