thai boksz

2019.09.24. 11:13

Igazi nagyágyúk is a tarjáni ringbe lépnek szombaton

Szombaton kilencedik alkalommal rendezik meg a nagy népszerűségnek örvendő Salgó Fight Night thaiboksz-gálát a Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban. A kiírt összecsapásokból szemezgettünk.

Bakos László

Legutóbb is látványos meccseket látott a közönség

Forrás: nool

Fotó: B.L.

Délután 14 órától az amatőrök lepik el a ringet, 18 órától pedig a profik vérre menő csatáit tekinthetik meg a nézők. Az egész nap során szoríthatunk majd a nógrádiakért, de a többi meccs is igazi csemegéket tartogat a küzdősport szerelmesei számára.

Legutóbb is látványos meccseket látott a közönség
Fotó: B.L. / nool

Az esti gálára tíz mérkőzést írtak ki a Salgó Fight SE szervezői, az első öt mérkőzésen a kisebb súlyúak mérettetik meg magukat. A szünet előtti részt egy kis főmeccsel a helyiek egyik kedvence, Bódi István zárja majd. A muay thai szabályai szerint rendezendő csatában 3x3 perc vár rá, ellenfele a fertőszentmiklósi Simon Gym harcosa, Radics Róbert lesz. Igazi kőkemény muaythai-meccs várható, ahol röpködni fognak a könyökütések és térdrúgások.

Kövesi Tibor főszervező tájékoztatása szerint a szünet után jönnek majd az igazi nagyágyúk. Ahogy fogalmazott, igazi nehézsúlyú „K1-es gépállatok” csapnak össze a kötelek között, a rendezvény megkoronázásaként pedig egy WKN bajnoki címmérkőzés szerepel a programban. A gála főmérkőzését az eddigi pályafutása során legyőzhetetlen, veretlen mérlegű Bakai Merse vívja a Total Fighters Fite klubból. Ellenfele a Re-Gym nagy tehetsége – a 220 centiméteres Hong Man Choi elleni szöuli győzelme után elkeresztelt – „Óriásölő” David Mihajlov lesz. Az övért folytatott meccshez hasonlót még nem sokat láthattunk Magyarországon.

Az este folyamán ringbe száll a pásztói Zen Mushin Do Harcművészeti Egyesület fiatal MMA-harcosa, Matyóka Márió is, méghozzá a salgótarjániak által jól ismert, a Salgó Fight Nighton minden évben bunyózó Tresó Roland ellen, az Eger Shootfighters csapatából. Egy hatalmas presztízsmérkőzést láthatunk majd, a K1 harcosaitól, 3x3 percben.

A korábbi esztendőkben is látványos mérkőzéseket hoztak a salgótarjáni gálák, és megtöltötték a sportcsarnok lelátóit. A szervezők ezúttal is reménykednek abban, hogy szép számú nézősereg szorít majd a hazai kedvenceknek.

Címkék#thai boksz

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában