Gabora-gála

2019.01.10. 11:30

Újabb sztárparádé várható Salgótarjánban

Gabora János huszonhetedik alkalommal szervez jótékonysági öregfiúk-terem-labdarúgótornát. A Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban január 12-én, szombaton, 11 órától rendezik meg a viadalt, melyen ezúttal is sok nagy csatában edzett egykori remek labdarúgó lép majd parkettre. A kedvezményezett ezúttal a salgótarjáni Jó Pásztor római katolikus óvoda közössége lesz.

Balogh Tibor

Gabora János (középen) főszervező ez elmúlt évtizedekben számos sztárt csábított Salgótarjánba. A 13. gálán Hrutka János (balra) és Lothar Matthäus is játszott

Forrás: NMH

– A tornán nyolc együttes szerepel – kezdte Gabora János főszervező. – Az A csoportban a Ferencvárosi Sasok, a Hotel Salgó, a Pécsi MSC, a Szombathelyi Haladás, míg a B-ben a felvidéki Dunaszerdahely, a Debreceni VSC, a Trió-Zalaegerszegi TE és a Videoton szerepel. Ezúttal is színesítik a programot a gálamérkőzések, de lesz bemutató-összecsapás is. Az esemény nem szűkölködik majd illusztris vendégekkel sem. Köszönet jár a résztvevő gárdák tagjainak, és vezetőinek, hogy eljönnek és jótékonykodnak. Nagyon bízom benne, hogy a csapatok ismét maximálisan kiszolgálják a közönséget, akik felejthetetlen élménnyel térhetnek majd haza. Aztán ami nagyon fontos, hiszen jótékonysági tornáról van szó, hogy minél több bevétel kerüljön a kedvezményezett számlájára.

Gabora János (középen) főszervező ez elmúlt évtizedekben számos sztárt csábított Salgótarjánba. A 13. gálán Hrutka János (balra) és Lothar Matthäus is játszott
Fotó: NMH

A résztvevő csapatok várható keretei

[eweb-voting id="2500783"]

A csoport

Ferencvárosi Sasok: Lipcsei Péter, Lisztes Krisztián, Szűcs Mihály, Mátyus János, Dragóner Attila, Wukovics László, Balog Zoltán, Dejan Milovanovics, Schultz Levente, Lászka Balázs, Ulicska Zoltán, Lazic Bojan, Igor Nicsenko, Bubcsó Norbert, Berkes László, Besenyei Ferenc, Fekete Viktor, Horváth Ferenc, Szamosi Tamás. Csapatmenedzser: Bacsa Mihály.

Hotel Salgó: Oláh Tibor, Babják Csaba (kapusok), Gulyka Zsolt, Kisbali Gábor, Tóth Szilárd, Sándor Attila, Balázs Attila, Horváth Károly, Tábori Péter, Smelkó Károly, Ivitz Zoltán, Lavaj Zoltán, Novák János, Forgó Péter. Edző: Gregán Zoltán, Novák János.

Pécsi MSC: Herbert Roland, Kurucsai Kornél (kapusok); Fehér Csaba, Bódog Tamás, Turi Zsolt, Szabados József, Vas László, Knézics Barna, Élő Tibor, Kulcsár Árpád, Győri János, Nagy Ervin, Palaczky János, Czéh László, Schweitzer Norbert, Pataki László, Végi Jenő. Csapatvezetők: Megyeri Károly, Bodnár László.

Szombathelyi Haladás: Németh Gábor (kapus), Horváth Róbert, Tóth Péter, Szekér István, Tóth Miklós, Balassa Péter, Jagodics Zoltán, Sipos Norbert, Lengyel Miklós, Illés Béla, Kenesei Krisztián. Szervező: Hegedűs Péter.

B csoport

Dunaszerdahely: Santa Peter, Novota János (kapusok); Szaban Tibor, Olejnik Jozef, Kiss Béla, Miklós Imre, Simon Gyula, Pinte Attila, Méhes Mátyás, Gombos Attila, Szkukalek Igor, Német Jozko, Erős Juraj, Novota Zoltán, Bari Jenő, Csapai Zoltán, Domik Attila.

Debreceni VSC: Horváth Béla, Fekete Róbert (kapusok); Sándor Tamás, Dombi Tibor, Kerekes Zsombor, Igor Bogdanovic, Szatmári Csaba, Bernáth Csaba, Sándor Csaba, Madar Csaba, Vadicska Zsolt, Ulveczki Zoltán, Arany László, Plókai Mihály, Frida Ferenc, Nagy Zsolt. Csapatvezető: Jeney Domokos. Edző: Sándor Tamás.

Trió-Zalaegerszeg: Kópicz László (kapus), Molnár Balázs, Kocsárdi Gergely, Szente Gábor, Papp Tamás, Zöld Szilárd, Kaj András, Vörös Miklós, Orbán Norbert, Nikitser Norbert, Gombos Zsolt, Marián Sluka. Csapatvezetők: Vörös Miklós, Szente Gábor.

Videoton FC: Mitring István, Milinte Árpád (kapusok); Hegedűs Ferenc, Bekő Balázs, Földes Gábor, Toldi Gábor, Vajda Gusztáv, Dvéri Zsolt, Domján Attila, Béres Zoltán, Nagy Lajos, Horváth Zoltán, Sallói István, Árki Gábor, Tiber Krisztián, Németh Zoltán, Takács Zsolt, Vadász Imre. Edző: Szabó József. Csapatvezető: Jónás Gyula.

A 19. gálán a 3. helyért vívott meccsen: MTK–FTC (zöldben) 5–3
Fotó: NMH

Gálamérkőzések csapatai

Gabora Team: Babják Csaba, Szabó András „Zsuzsi”, Bobák Róbert, Kovács István „Kokó”, dr. Gál Zoltán, Szládek János, Sági Simon, Drajkó Ferenc, Balogh Sándor, Nagy Majdon József, dr. Bartha Csaba, Berecz György, Deli Gábor, Kecskés Attila, Tóth László. Edző: Tábori Béla.

Parlament válogatott: dr. Bácskai János, dr. Bajusz Endre, dr. Bódi András, Csampa Zsolt, dr. Gulyás Kovács Gergely, dr. Kovács Zoltán, dr. Lenhardt Balázs, dr. Pákay Barnabás, dr. Salacz László, Kis Miklós, Kovács Norbert, Kőszegi Zoltán, Nádudvary Zoltán, Pánczél Károly, dr. Papcsák Ferenc, Rácz István, Szabó Gergő, Tombácz Gábor, Ungvári János, Varga József, Zsilinszky László. Edző: Magyar Zoltán.

Rocky’s Budapest: Jova Levente, Kovács Ádám (kapusok), Egressy Gábor, Szűcs Mihály, Házi Döme, Batik Bence, Rósa Dénes, Ternajgó József, Nagy Roberto, ifj. Simon Tibor, ifj. Lipcsei Péter, Brezovich András, Kovács Márton, Takács László, Bokányi Balázs. Vezetőedző: Caramba Hadzsime, Pályaedző: Nagy Szilárd. Csapatvezető: Házi Döme.

Sport TV Team: Hajdu Attila, Kemenes Szabolcs, Petur András, Gyulai Miklós, Kassai-Tóth Csaba, Moncz Attila, Haraszti Ádám, Bartha Zoltán, Bencsics Márk, Szél Tamás, Barsi Gergő, Molnár Zsolt, Farkas Szilárd. Szövetségi kapitányok: Nyilasi Tibor, Várhidi Péter. Csapatvezető: Máté Pál.

Bemutatómérkőzés csapatai

Nógrád Megyei Hírlap: Ruzsinszki Péter (kapus), Vida Károly, Szabó Péter, Langa Attila, Futó Dávid, Klucska Tamás, Pingiczer László, Radvánszky Gábor, Kuris Péter, Pál Roland, Pünkösdi István, Macska Tamás, Gagyi Róbert, Pál Gergő. Csapatvezető: Vida Károly.

Szponzori válogatott: Novák László, Lévai József, ifj. Szűcs Attila, Chován Péter, Torják Gusztáv, Huszár Péter, Pünkösdi Zsolt, Oláh Teofil, Varga Tamás, Lakatos Péter, Török Tamás, Bodon Péter, Lars Ligtenberg, Varga Patrik. Edző: Tóth Imre.

Tisztelt sportbarátok!

A Gabora-gála töretlen népszerűségét nem csak a labdarúgás rajongóinak köszönheti. Ez a rendezvény ugyanis mindenkinek szól, aki szívén viseli a gyermekek sorsát, aki tenni tud és tenni akar a jövőjükért. Nem véletlen, hogy a gálát Nógrád megye határán túlról is egyre többen támogatják.

Dr. Szabó Tünde

Az idei, huszonhetedik Gabora-gála egy olyan sikertörténet folytatása, melynek fő célja a kezdetektől a fiatalok támogatása. Talán éppen ebben rejlik a titka, hogy a középpontjában mindig a nagylelkűség, a felnövekvő generáció segítése áll.

Az esemény Salgótarjánban valódi hagyomány, és tudom, hogy ez a nap mindig izgatottan, vidám hangulatban telik. Mindig nagyszerű érzés azt látni, mikor egy település, egy helyi közösség megteremti saját sporthagyományait, melyet örömmel megoszt a távolabbról, akár külföldről érkező sportbarátokkal is.

Olyan rendezvény ez azonban, mely nem csupán a város sportéletének állandó szereplője, de az egész közösség számára hasznos. Az egész város büszke lehet rá, hogy egy ilyen valódi értékteremtő erővel bíró rendezvénynek ad otthont évről évre.

Minden olyan kezdeményezés, mely a gyermekek sportolási lehetőségeinek bővítését tűzi ki célul, amely esztendőről esztendőre képes arra, hogy mozgósítson másokat és a jótékonysági bevételeiből oktatási-nevelési intézményeket támogasson, követendő példaként áll az ország előtt. Én ezúton is kérek mindenkit, aki teheti, álljon a támogatók sorába, hiszen a jövő Magyarországa, gyermekeink és unokáink sorsa a mi kezünkben van!

Abban pedig biztos vagyok, hogy Salgótarján továbbra is élen jár majd a példa­mutatásban!

Mindenkinek jó szórakozást, örömteli versenyzést ás szurkolást kívánok!

Dr. Szabó Tünde

sportért felelős államtitkár

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában