teremfoci

2019.01.23. 10:21

Sószoba készül egész Salgótarján számára

Mint portálunkon már beszámoltunk róla, nagy sikerrel zajlott le a minap Salgótarjánban a 27. Gabora-gála, amely szép számú közönség előtt a zalaegerszegi „örökifjak” győzelmével végződött. A napokban a Galcsik Fogadóban tartották meg a jótékony célú nemzetközi teremlabdarúgó-torna értékelő összejövetelét.

Balás Róbert

Gabora János köszönetet mondott a gála támogatóinak. Mellette Bali Imréné, a Jó Pásztor Katolikus Óvoda vezetője

Forrás: NMH

Fotó: Hegedűs Márk

Gabora János, a rendezvény főszervezője megköszönte a szponzorok, segítők támogatását. Örömmel említette, hogy az idei Gabora-gála is Salgótarjánra irányította a figyelmet, erősítette a város jó hírnevét az országban.

Gabora János köszönetet mondott a gála támogatóinak. Mellette Bali Imréné, a Jó Pásztor Katolikus Óvoda vezetője
Fotó: Hegedűs Márk / NMH

A gála atyja összegzésében hangsúlyozta:

– Megint egy kisebb csodát hajtottunk végre Nógrád megyében, példát mutattunk az egész országnak önzetlenségből, gyermekszeretetből. A segítőink, támogatóink mellett elismerést érdemelnek a gálán részt vett csapatok tagjai is, akik ötszáz kilométereket utazva, önzetlenül jöttek el játszani a nemes cél érdekében. Külön köszönöm a szállást biztosító Hotel Salgó és a Galcsik Fogadó támogatását.

A főszervező nem titkolta, hogy boldog és büszke. Elmondta:

– Csodálatos, hogy már huszonhetedik alkalommal is létrejött az a nagyszerű összefogás, amelynek eredménye a több mint hárommillió forintos bevétel. Ez is bizonyítja: ha a gyerekekről van szó, mindenki a jó cél mellé áll. S ha az anyagiakat félretesszük, akkor is elmondhatjuk, hogy olyan nívós focigálát rendeztünk, amelyet más, a miénknél nagyobb és gazdagabb városokban is irigyelnek. Annyira nemes ez a cél, és annyira példamutató, hogy a párját ritkítja.

Az idei Gabora-gála bevételét a salgótarjáni Jó Pásztor Katolikus Óvoda kapja. A főszervező hangsúlyozta:

– Anyagiakban is bőven elértük a kitűzött célunkat! Ez nagy boldogság nekem, és jó érzés, hogy örömet szereztünk az óvodának. A gálát szervező csapatommal újabb közösséget ismerhettünk meg, akikkel öröm volt együtt dolgozni. A bevételből pedig elkészülhet az a sószoba, amely nemcsak a gyerekeket, hanem az egész város közösségét is szolgálni fogja. Mindenkinek, aki ehhez a sikerhez hozzájárult, azt mondhatom: köszönöm, köszönöm, köszönöm!

Bali Imréné, a Jó Pásztor Katolikus Óvoda vezetője hangsúlyozta:

– Csak a köszönetemet tudom kifejezni! Amikor Gabora János elmondta, hogy mi leszünk az idei gála kedvezményezettjei, nagyon örültem neki, ám ez egyben hatalmas kihívást is jelentett a mi kis csapatunknak. De most már látom, hogy számunkra nincsen lehetetlen, mert – mint most is kiderült – olyan munkatársak állnak a hátam mögött, akikkel bármilyen nagy feladat elvégzésére képesek vagyunk. Amikor a rendezvény végén gyorsan összeszámoltuk a bevételt, annak is örülhettünk, hogy a sószobán felül az óvoda más időszerű és fontos bővítéseire is jut a pénzből. Öröm volt látni, hogy milyen sokan segítettek!

Az óvoda vezetője elmondta azt is, hogy az intézményt fenntartó váci püspökség vezetője, Beer Miklós püspök is nagyon köszöni az óvoda önzetlen támogatását, és áldását küldi mindenkinek, aki bármilyen formában segítette a jótékony cél sikerét.

Ezután Sándor József, az Alfa 333 Group Kft. vezetője is átadta Bali Imrénének azt a 150 ezer forintot, amelyért megvásárolta Botos András magyar válogatott trikóját, amelyben a legendás ökölvívó 1971-ben ezüstérmet nyert a madridi Európa-bajnokságon.

Megköszönték a segítséget az Uzoni Péter iskola csapatának, akik helyt adtak a focitornát követő vacsorának. Illés Kornél, az intézmény vezetője mindenkit arra biztatott, hogy vegyen részt a nemes célok támogatásában.

Gabora János végül bejelentette, hogy a következő, 2020-as gálával a 100. évforduló alkalmából a gyászos trianoni békediktátum szomorú emléke előtt fognak tisztelegni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában