mezei liga

2018.11.23. 15:14

Olimpikonok is versenyeznek majd Salgótarjánban

A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) két kiemelt programjának keretében rendeznek nagyszabású mezei futóversenyt a Tóstrandon, november 24-én, szombaton. Olimpikonok és országos bajnokok sorakoznak majd a rajtnál.

Bakos László

Ismét futók lepik majd el a horgásztó környékét, ezúttal az ország élmezőnye húz majd futócipőt

Forrás: NMH

Fotó: Bakos László

A Salgótarjáni Atlétikai Club (SAC) évek óta rendszeres résztvevője a kiemelt utánpótlásprogramként működő Sport XXI-nek, tavaly ősszel a versenysorozat egyik állomását is a megyébe tudták hozni. A mezei viadal annyira elnyerte a résztvevők és a szövetség tetszését is, hogy idén felkérték a klubot, adjanak helyet a Mezei Liga egyik fordulójának is. A salgótarjáni önkormányzat által is támogatott rendezvényen így ezúttal nem csupán a 9–12 évesek, hanem az idősebbek is futócipőt húzhatnak majd, összesen tíz futamot rendeznek majd a nap során. A kisebbek a horgásztó környékén fognak körözni, míg az idősebbek a strand területén is megtesznek majd egy hurkot.

A pénzdíjas ligasorozatban is rendszeresen indulnak a SAC legjobbjai. A salgótarjáni futamra nem csupán Máté Csaba és Kadlót Zoltán indítja majd a legjobbjait, de a klub utánpótlásáért felelős Mrakics Nikolett és a balassagyarmati Dózsa-csoportot vezető Körmendy Nikolett is szép számban indít versenyzőket. A klub igyekszik összefogni a térség legjobbjait, így Sramkó Tibor tájfutóit és Szuhán Attila triatlonosait is SAC-os színekben indítják majd. A tájfutók és a hegyikerékpárosok egyébként a lebonyolításba is besegítenek, illetve a rendezésben a tapasztalt gödöllői atléták is közreműködnek majd.

A nevezések alapján igen rangos mezőny látogat majd a nógrádi megyeszékhelyre. A felnőtteknél nevezési listán szerepel a ligában már kétszer első helyen végzett Kovács Benjamin, a nyitóversenyen győztes Bőhm Lilla és a két hete aranyérmes Pataki Anna is. A riói olimpián is szereplő futók is rajthoz állnak majd, Erdélyi Zsófia és Józsa Gábor is a maratonon volt érdekelt két éve az ötkarikás játékokon. Rajtuk kívül is több országos bajnok sorakozik a mezőnyben, Bicsák Bence, Gregor László, Jenkei Péter, Kovács Tamás, Szederkényi-Takács Andrea, Wágner-Gyürkés Viktória, Pavuk Tíra és társaik rendre a magyar élmezőnyhöz tartoznak.

De nem csak a felnőtt élmezőny, hanem minden korosztály legjobbjai is köröznek majd, páran már most megszégyenítik a felnőtteket. A SAC színeiben indul Mag Viktória, aki az előző fordulóban, Nemesvámoson nyerni tudott, így most is esélyesként szerepel majd.

A ligafutamokra összesen egyébként 165 jelentkezés érkezett, a legtöbb nevezés a SAC-tól és a „társszervező” gödöllőiektől (12–12 fő), de a Zenit SE is házi rekordot érő hat embert indít el a hazai pályán. A Sport XXI-ben közel nyolcvan fiatal indul majd, közülük közel hatvanan a házigazda SAC színeiben.

Eddig megfelelő pálya hiányában leginkább mezei futásban jeleskedtek a salgótarjániak, akik országos bajnoki címekkel és diákolimpiai aranyakkal bizonyítottak már. Nagy múltja van a szakágnak Salgótarjánban, a kétszeres olimpikon Mecser Lajos például 11-szer is mezei ob-t tudott nyerni, a közelmúltban Barta Luca és Bartkó Virág nyakába került arany.

A szervezőktől megtudtuk, hogy óriási megtiszteltetés a felkérés, de szintén nagyon fontosnak tartják, hogy országos szintű versenyt tudtak a városba hozni.

Az első rajt 11-kor lesz, míg az utolsó 14.30-kor. A versenyről további részleteket az esemény Facebook-profilján lehet találni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában