Kézilabda

2018.07.29. 11:21

Hatalmas diadal: gyarmati lánnyal a kapuban lett Európa-bajnok a kéziválogatott

Nemrég Svédországban nyert Európa-bajnokságot a magyar serdülőlány-válogatott tagjaként a Balassagyarmatról származó kapus, Bukovszky Anna.

Bakos László

Bukovszky Anna

A magyar lányok mind a nyolc meccsüket megnyerték a svédországi U16-os tornán, a fináléban hosszabbításban múlták felül a franciákat. A keretben ott volt az a Bukovszky Anna is.

– Hatalmas élmény volt Magyarország színeiben játszani. Nagyon boldog vagyok, hogy elhoztuk az aranyérmet és én is a csapat tagja lehettem. Továbbra is szeretnék a válogatottban maradni és természetesen fejleszteni a tudásomat. Ez persze rengeteg munkával jár, de nem bánom, mert a kézilabda a legfontosabb a számomra, és szeretnék minél tovább foglalkozni vele – mesélte Anna, aki jelenleg a Boronkay György Gimnáziumban tanul. A kapu mellett az iskolapadban is jól teljesít, hiszen az előző évet kitűnő eredménnyel zárta.

Anna másodikos korában kezdett kézilabdázni Fenyőházi-Nagy Andreánál. A balassagyarmati Palóc Pumák fiúcsapatában játszott körülbelül két-három évig, majd az egyik salgótarjáni meccsen felfigyelt rá az ózdi lánycsapat edzője. Barta Zsolt aztán le is igazolta a fiatal tehetséget, aki a saját korosztálya mellett az eggyel idősebbeknél is szerepet kapott. A következő években náluk szerepelt a különböző bajnokságokban és tornákon, miközben idehaza még a gyarmati fiúkkal edzett. Mint elmesélte, külön köszönettel tartozik a Szabó Lőrinc Általános Iskolának és tanárainak, akik szintén hozzájárultak a fejlődéséhez.

Bukovszky Anna

A U16-os Európa-bajnokságon

Csoportban: Magyarország–­Grúzia 34–11, Magyarország–Feröer-szigetek 28–7, Magyarország–Litvánia 36–14, Magyarország–Hollandia 24–13. Középdöntő: Magyarország–Csehország 23–16, Magyarország–Spanyolország 32–16, Magyarország–Romá­nia 30–20. Döntő: Magyarország–Franciaország 31–30.

A magyar csapat: Hibácska Blanka, Bukovszky Anna, Bánhidi Barbara, Faragó Luca, Farkas Johanna, Horváth Nikolett, Kajdon Blanka, Koronczai Petra, Kürti Laura, Mérai Maja, Németh Imola, Rittlinger Lotti, Rónai Diána, Vámos Míra, Világos Diána, Woth Viktória, Zsigmond Panna.

Később Salgótarjánba is hívták, pár hónapig ott is védte a kaput. Ezt követően került Vácra, először kettős igazolással, így hol Vácon, hol pedig Ózdon védett. Ettől fogva már Vácra járt edzésre, mégpedig iskola után, heti négy, majd hetedikes korától heti öt alkalommal. Ekkor már az NB I.-es tapasztalattal rendelkező Szabó Krisztina kapusedző heti szinten külön is foglalkozott vele.

Vácott a serdülőcsapatból – melyet Nyári József irányított – hamar felkerült az ifjúsági gárdába Ottó Katalinhoz, jelenleg pedig már a Vác felnőttcsapatának is a tagja, ahol nemrég öt évre szóló szerződést írt alá. Ezen kívül tavaly óta az NB I. B élcsoportjában vitézkedő gödi felnőttcsapatban is véd.

A teljesítményére több szakember is felfigyelt, a korosztályos válogatottba 2017. november környékén hívták be először, aminek természetesen nagyon örült. A címeres mezt már egy szerb tornán is viselhette, most pedig az Európa-bajnokságra is elutazhatott Svédországba.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában