Kosárlabda

2018.05.18. 10:16

Budafokon is hasonló játék kell a mieinktől

Az első pillanattól az utol­sóig kontroll alatt tartotta az elődöntő második meccsét az Ughy-legénység.

Horváth Péter

Az már az elődöntő szerda esti második összecsapásának elején nyilvánvalóvá vált, hogy az életben maradásért küzdő tarjániak ezúttal egyáltalán nem szeretnék egy igencsak kétes kimenetelű „pisztolypárbajra” kihívni a kimagasló támadóarzenállal rendelkező buda­foki gárdát. Ughy Albert társulata az első pillanattól kezdve a legutóbb még csak átmeneti sikerrel alkalmazott letámadó zónával zaklatta ellenfelét – hogy nem is eredménytelenül, arra a látogatók által a nagyszünetig kiszenvedett huszonegy pont a bizonyíték. Igaz, a gólszerzés terén kezdetben a mieink is komoly kihívásokkal küzdöttek, aminek következtében a nyitónegyed hajrájáig még fej fej mellett haladt a két együttes.

Az első rövid pihenőt ugyanakkor már egy 12–0-s sorozattal foglalták keretbe a Sonyák vezette tarjániak, akik a folytatásban is vasmarokkal szorongatták riválisukat. A sok labdát eladó és ezúttal kimondottan gyengén is dobó fővárosiak erejéből a második felvonás derekán azért egy aprócska fellángolásra így is futotta, 29–21 után viszont már kizárólag Rackley remeklésére egy 8–0-s félidőzáró rohamot felépítő SKSE talált a kosárba (37–21).

 

Az újrakezdést követően nem sokkal pedig a lelkes publikum már húszat számolhatott a vendégekre, Károly Máté hiába kért villámgyorsan időt, a tarjániak játékára együttesének ezen az estén egyszerűen nem volt ellen­szere. A támadásban és védekezésben egyaránt kimagaslót­ nyújtó Rackley (16 pont, 15 ­lepattanó, 11 gólpassz, 7 labda­szerzés, 3 dobásblokkolás) továbbra is elképesztő energiával húzta-taszigálta csapata szekerét, amely csupán a harmadik periódus legvégén döccent egy picikét. A 10–2-es budafoki részsikerrel záruló játékrészt követően azonban a mieink szinte teljes sorcserét hajtottak végre, s a friss erőknek köszönhetően csakhamar helyre is billent a „világ rendje”. A továbbra is sziporkázó Rackley hathatós közbenjárásával tizenhétről egy szempillantás alatt huszonhárom egységre nőtt az SKSE előnye, amivel az igazán lényeges kérdések immár visszavonhatatlanul eldőltek. A szezon eddigi legfontosabb meccsén az idei legjobb, legegységesebb játékával kirukkoló Ughy-legénység végeredményben több mint harmincpontos sikerrel egyenlítette ki az elődöntő állását, s komoly lélektani előny birtokában várhatja a párharc hét ­végi, mindent eldöntő összecsapását.

Ughy Albert: – Egy-egy, vasárnap nyernünk kell! Hiszek abban, hogy a kosárlabda a legigazságosabb sport a világon. Mi a jelenlegi ellenfelünknél minden tekintetben jobbak vagyunk, bár ezt a harmadik mérkőzésen be is kell bizonyítanunk. Ma igazi­ nagybetűs csapatot alkottunk, s megmutattuk, hogy együtt bármire képesek vagyunk.

Károly Máté: – Azt sejtettük, hogy ellenfelünk minden erőtartalékát igyekszik majd mozgósítani, az viszont nem, hogy mi ilyen gyenge dobóformát fogunk produkálni. Van három napunk felkészülni a harmadik összecsapásra, melyen reményeim szerint bizonyítani fogjuk, hogy mi vagyunk a jobb csapat.

NB I. B, Zöld-csoport, elődöntő, 2. mérkőzés

Salgótarjáni KSE–Ford Ivanics-Budafok 85–54 (17–12, 20–9, 21–20, 27–13)

Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, 250 néző, v.: Fodor, Rácz, Menyhárt. Salgótarján: BURAI 8/6, SONYÁK 16/6, HOLLÓ 6/6, JAKAB P. 15/3, CSAPAI 10. Csere: OLASZ 6, RACKLEY 16/3, PIUKOVICS P. 6, DREVENKA 2, KOVÁCS D. Edző: Ughy Albert. Budafok: TURSICS K. 14/3, Lados 4, Wehner 4, Fehér Cs. 9/9, Varga D. 8. Csere: Horváth M. 5, Kiss M. 2, Steier K. 4, Mészáros Cs. 4/3, Tóth Sz. Edző: Károly Máté. Az eredmény alakulása. 5. p.: 6–6, 8. p.: 11–12, 13. p.: 23–12, 18. p.: 29–21, 21. p.: 41–21, 27. p.: 56–31, 30. p.: 58–41, 36. p.: 74–42.

Ezek is érdekelhetik