Labdarúgás

2018.05.29. 09:58

A Berkenye vendégként győzött Érsekvadkerten

A 21. forduló összecsapásaival folytatódtak a megyei I. osztályú bajnokság küzdelmei az elmúlt hétvégén.

Szécsény VSE–Palotás SE 9–0 (3–0)

Szécsény, 120 néző, ­vezette: Kalmár P. (Kovács T., Makovinyi Z.)

Szécsény: Csampa – ­Ágner, Juhász, Kelecsényi, Horváth P., Szita, Strehó, Varga, Horváth Cs., Géczi (Bárány), ­Szabó. Edző: László Lóránd.

Palotás: Nagy – Kotasz G., Kotasz E., Farkas, Kurcsik, Kotasz T., Burik (Hegyi), Jambrich, Miczki, Sipos, Török. Edző: Nagy Tamás.

Gl.: Szabó (5), Bárány (2), Szita, Géczi. Sárga lap: Jambrich, Török. Jók: az egész csapat (Szabó a mezőny leg­jobbja), ill. senki.

A hazai együttes végig kezében tartotta a mérkőzést, így a Szabó Tamás vezérletével jól és ötletesen játszó szécsényiek, magabiztosan tartották otthon a három bajnoki pontot a palotás gárdájával szemben.

László LÓránd: – Jól kezdtük a mérkőzést, ráerőltettük akaratunkat az ellenfélre, remek támadásokat vezettünk, remélem, kellőképpen kiszolgáltuk a közönségünket. Nagyon sok jó egyéni teljesítményt láthattunk.

Nagy Tamás: – Gratulálok a hazaiaknak. Azt gondolom, ez az eredmény önmagáért beszél. Nincs mit mondanom.

N. F.

Cered VSE–Rimóc SE 4–5 (2–2)

Cered, 100 néző, vezette: Szakal T. (Chikán P., Szász K.)

Cered: Krizsanyik – Oláh, Ráduly, Gál, Kotroczó (­Kovács B.), Stark, Nagy, Kovács M., Oroszi, Znamecz, Kovács E. Edző: Smelkó Károly.

Rimóc: Janusek – ­Pásztor, Mohácsi, Benécs, ­Szmolnik, Rácz, Kiss, Bangó, Szép, ­Percze (Laczkó L.), Laczkó Zs. ­Játékos-edző: Benécs Balázs.

Gl.: Kovács E. (3), Znamecz, ill. Kiss (2), Szép, Bangó, Percze. Sárga lap: Benécs, Pásztor, Janusek. Kiállítva: Rácz. Jók: Kovács E., ill. Janusek, Rácz, Kiss, Percze.

Jól kezdték a mérkőzést a cerediek, de a vendégek nem adták fel, hamarosan fordítottak, amelyet követően félidőben döntetlennel vonultak pihenőre az együttesek. A jó iramú, fordulatos összecsapás második játékrészben, a találkozó végén szerzett találattal diadalmaskodott idegenben a Rimóc csapata, akik így értékes pontokat szereztek a Cered otthonában.

Smelkó Károly: – Sajnos kikaptunk, ilyen a foci, ez is benne van, csak a szurkolókat sajnálom, ők többet érdemelnének.

Benécs Balázs: – A mai mérkőzésre tizenegy egészséges játékossal és két sérülttel utaztunk el. Sérülések és egyéb elfoglaltságok tizedelik csapatomat az utóbbi időben. Ennek ellenére egy nyílt sisakos, küzdelmes és egyben élvezetes mérkőzést játszottunk. Az első félidőben még akadozott az a játék amit elterveztem, de a második játékrészben a csapat teljesen végrehajtotta kérésemet. Ez nem valósulhatott volna meg, ha a kapusunk remek védéseivel nem tartott volna minket a meccsben. A hozzáállás és az akarat végre olyan volt, amit elvárok. Szerencsénk is volt az ötödik gólnál, de annak a csapatnak van szerencséje, amely tesz érte. Gratulálok a csapatnak, ez férfimunka volt.

Mátranovák VSC–SK Karancsberény 6–3 (1–2)

Mátranovák, 100 néző, ­vezette: Bakos T. (Gordos Á., Pál A.)

Mátranovák: Illefalvi – ­Sipkó Bálint (Tóth), Kiss, Kisbali, Vanó, Móricz Á., ­Lehoczki, Móricz K. (­Lakatos), Nagy, Sipkó Bence, ­Bognár. Edző: Forgó Péter.

Karancsberény: Miklós – Klimasz, Katona, Kanyó (Sólyom), Babka, Szőke L., Fodor, Zsosa, Mezei, Szőke Sz., Bellér. Edző: Fodor Zsolt.

Gl.: Lehoczki (2), Sipkó Bence (2), Bognár, Móricz Á., ill. Szőke Sz., Bellér, Mezei. ­Sárga lap: Illefalvi, Tóth, ­Vanó, ill. Babka. Jók: Sipkó Bence, Kiss, Vanó, Lakatos, Lehoczki, ill. Katona.

Ezen a mérkőzésen akár nagyobb arányú eredmény is születhetett volna, hiszen mindkét csapat legalább 6–7 százszázalékos gólhelyzetet hibázott el, de végül a novákiaknak sikerült kiszenvedni a régen várt tavaszi első győzelmet hazai pályán.

Forgó Péter: – A második félidei jó teljesítménnyel, megérdemelten szereztük meg a három bajnoki pontot.

Fodor Zsolt: – Minden várakozást alulmúltunk. Úgy gondolom, hogy a szezon végén át kell gondolni mindent, mert ezt így nem érdemes, és nem is szabad tovább csinálni. Gratulálok a novákiak megérdemelt győzelméhez.

Gecse István

Héhalom SE–SBTC 1–2 (0–1)

Egyházasdengeleg, 100 ­néző, vezette: Kalmár P. (Szász K., Makovinyi R.).

Héhalom SE: Kozsa – Nagy Á., Lőrincz, Baranyi (Tasnádi), Diviák – Hrágyel (Gyuriska), Kalmár, Sándor K. (Farkas), Fekete (Hatala) – Ocsovszki, Franka. Edző: Győri Zoltán.

SBTC: Végh (Tóth-Bucsek) – Sulcz, Híves, Czutor (Oláh F.), Szabó G. – Bata (Miklós M.), Tóth M. (Illés E.), Bakos, Czigler – Tarlósi M., Tarlósi P. Edző: Csatlós Tamás.

Gl.: Ocsovszki, ill. Oláh F., Híves. Sárga lap: Sándor K., ill. Híves, Oláh F. Jók: az egész csapat, ill. Czutor, Híves, ­Illés E.

A hazaiak alaposan megszorongatták a bajnokcsapatot, amely a 91. percben szerezte meg a győztes találatot.

Győri Zoltán: – Nem érdemeltünk vereséget. A sokkal nagyobb tudással rendelkező SBTC-t a lelkesedésünkkel és a küzdeni tudásunkkal maximálisan megszorongattuk. Le a kalappal a csapat előtt! További sok sikert kívánok a Stécének, gratulálok a ­bajnoki ­címükhöz!

Csatlós Tamás: – A nagyon rossz pálya és tíz emberrel védekező ellenfél megnehezítette a dolgunkat. Gratulálok az ellenfélnek és edzőjüknek, ­valamint a csapatomnak is, hogy lehozták a mérkőzést.

Érsekvadkert SE–Berkenye 1–4 (0–1)

Érsekvadkert, 200 néző, ­vezette: Chikán P. (Gordos Á., Szakal T.).

Érsekvadkert SE: Molnár J. (Deme) – Földvári, Varga M., Szenográdi, Molnár M. – ­Mátyás P., Gréczi (­Keresztes), Krajcsek (Pap) – Lami, ­Terenyei (Szabó L.), Varga Gy. Edző: Balogh Balázs.

Berkenye SE: Hisbéli – Kovács Á., Mravik, Gaál, André – Sági, Rottek, Kántor – Fábri, Bőgér (Monostori), Greff (Balázs M.). Edző: Mohácsi László.

Gl.: Lami, ill. Fábri, ­Kántor, Molnár M. (öngól), Bőgér. ­Sárga lap: Varga Gy., Krajcsek, Lami, Földvári. Jók: Lami, ill. az egész csapat.

A remek napot kifogó vendégek értékes győzelmet arattak az Érsekvadkert otthonában.

Balogh Balázs: – Ez a mai mérkőzés már szombaton, a kemencei kispályás tornán eldőlt. Sajnos több játékosomnak fontosabb volt, mint a bajnoki mérkőzés. Remélem, az utolsó fordulóban tisztességesen összeállunk, és megszerezzük a bronzérmet.

Mohácsi László: – Nagy elszántsággal készültünk fel a rangadóra, ami gyorsan megmutatkozott, hiszen gyors góllal kezdtünk. A folytatásban jól kontrolláltuk a meccset, bár az első félidőben kellett egy-két nagy védés Hisbélitől. A második félidőben türelmesek, szervezettek maradtunk, jól játszottunk. A három gól mellett több nagy helyzetet is kidolgoztunk a végig ­támadó szellemben játszó, olykor ­veszélyes hazaiak ellen.

Karancslapujtő KSE–Pásztói SK 5–1 (3–0)

Karancskapujtő, 200 néző, vezette: Varga G. (Gecse Z., Bencsik B.).

Karancslapujtő KSE: Oláh T. – Gyarmati (Gordos), Pingiczer, Cseh (Novák J.), Rácz R. – Nyerges, Ajtai (Szőrös) – Bozó, Oláh Á. (Tóth Sz.), Racs – Lavaj (Novák N.). Edző: Tőzsér Zsolt.

Pásztói SK: Csemer – Molnár B., Holtner, Kelemen A., Békési – Lipták, Csépe R. – Mezővári, Molnár K., Adorján Z. – Csépe I. Edző: Vallus ­Ferenc.

Gl.: Oláh Á. (2), Lavaj, Racs, Bozó, ill. Csépe I. Sárga lap: Oláh Á., ill. Lipták, Holtner. Kiállítva: Csépe R. (86.). Jók: Oláh T., Oláh Á., Racs, Ajtai, Nyerges, Cseh, ill. Lipták.

A labdarúgáshoz tökéletes időjárási feltételekkel, egy jól előkészített pályán, gyászszünettel kezdődött a mérkőzés, amelyet egy rövid megemlékezés követett. A közelmúltban tragikus hirtelenséggel elhunyt Juhász Tamásra emlékeztek a megjelentek, aki a karancsalpujtői együttes leghűségesebb szurkolója volt.

Az összecsapáson végig a hazaiak akarata érvényesült, így már az első játékrészben eldöntötték a három bajnoki pont sorsát. A második félidőben több területet engedett a hazai csapat a pásztóiaknak, amelyet egyszer ki is tudtak használni, de ez csak a szépítéshez volt elegendő. Megérdemelt győzelmet aratott a Karancslapujtő.

Tőzsér Zsolt: – A mérkőzést gyorsan eldöntöttük, sikerült szép gólokat szereznünk. Sok sikert a Pásztónak.

Vallus Ferenc: – A fásult játékunkkal végig asszisztáltunk a hazaiak győzelméhez, sajnos a hajrára teljesen szétestünk.

Már közölt eredmények: Szécsény VSE–Palotási SE 9–0 (3–0), Cered VSE–Rimóc SE 4–5 (2–2), Mátranovák VSC–SK Karancsberény 6–3 (1–2).

 

 

A bajnokság állása

1. SBTC 21 20 1 0 101–11 61

2. Karancslapujtő 21 14 3 4 65–29 45

3. Érsekvadkert 21 14 0 7 49–36 42

4. Berkenye 21 13 3 5 66–28 42

5. Szécsény 21 10 2 9 54–23 32

6. Pásztó 21 9 3 9 46–45 30

7. Cered 21 9 1 11 60–52 28

8. Palotás 21 9 0 12 37–60 27

9. Rimóc 21 6 3 12 47–70 21

10. Karancsberény 21 5 2 14 50–95 17

11. Mátranovák 21 5 1 15 34–75 15

12. Héhalom 21 2 1 18 16–101 7

Megjegyzés: A Mátranováktól 1 pont levonva.

Ez következik

A bajnokság utolsó fordulójában a bajnok SBTC a Ceredet fogadja. A dobogó a ­második és harmadik helyéért még nagy harc várható a szombati mérkőzéseken.

Június 2., szombat, 17 óra: SK Karancsberény–­Szécsény VSE, Berkenye SE–Mátra­nováki VSC, SBTC–Cered VSE, Pásztói SK–Héhalom SE, ­Rimóci SE–Érsekvadkert SE, Palotási SE–­Karancslapujtő KSE.

 

Ezek is érdekelhetik