Érzelmes művészet

A művészet tipikusan az egyik legtágabb meghatározással rendelkező ágazat, a társadalmi lét egyik fontos formája: olyan alkotótevékenységet jelöl, amelynek célja a valóságnak bizonyos esztétikai elvek szerint, a szép érzését felkeltő eszközökkel való, az egyedi jelenségeket általánosító, tipizáló tükrözése, annak megjelenítése.

Legalábbis ez a hivatalos definíció, de ahány ember, annyi értelmezés , illetve vélemény létezik ebben a témában is, hiszen a művészet nagyon sokféle lehet. Rendkívül elképesztő, hogy milyen mély gondolatokat, arról nem is beszélve, hogy milyen erős és intenzív érzéseket képes egy-egy műremek kiváltani a nézőből, érdeklődőből. Hallottam olyan esetről, amikor a Vatikánban található Sixtus-kápolna híres mennyezetfreskóját látva – amelyet Michelangelo készített a 16. században, megörökítve Mózes első könyvének jeleneteit, köztük Ádám teremtését is – egy csoport turista tört ki zokogásban a meghatottságtól.

Mint azt kifejtették a látogatók: túláradtak érzelmeik, továbbá könnyeik a festmények lenyűgöző szépsége, kulturális értéke, illetve mondanivalója miatt csordultak ki. Ugyan bennem nem keltettek késztetést a sírásra Stephen Wilkes fotográfus egyedi módon megalkotott, megismételhetetlen képei, amelyeken már 2009 óta folyamatosan dolgozik – februárban jön ki az albuma –, de egyfajta tiszteletet mindenképpen kiváltott belőlem. A művész alkonyattól pirkadatig várva készít el ezerötszáz felvételt, amikből egyetlen fényképet komponál össze, felhasználva hozzá minden anyagot.