Zene világnapja

2023.09.30. 11:25

Összekovácsolta a salgótarjáni zeneiskola tanárait a világnapi koncert (fotók)

A zene világnapját ünnepelve szólaltatták meg hangszereiket péntek este a salgótarjáni Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskola tanárai. Évről évre nagy készülődés előzi meg a hangversenyt, melyre ezúttal is változatos darabokat állítottak össze a fellépők.

Palchuber Kinga

Hrúz Dénes és Hrúz Szabolcs hegedűjátékával kápráztatta el a közönséget

Forrás: Nool

Fotó: Hüvösi Csaba

Barabásné Morvai Tímea, a Váczi intézményvezetője portálunk érdeklődésére a koncert előtt elmondta: már igazi hagyomány az iskola életében, hogy a zene világnapját közös koncerttel ünnepli meg a nevelőtestület. 
– Idén is igazán színes műsor állt össze, hiszen a nép- és a komolyzene mellett könnyedebb darabokat is beépítettünk a műsor repertoárjába. Külön öröm, hogy a hangversenyre évről évre valamennyi kollégát sikerül megmozgatni, így mindig lázas készülődés előzi meg a fellépést – tette hozzá Barabásné Morvai Tímea. 

Kiemelte: az UNESCO Nemzetközi Tanácsa Yehudi Menuhin kezdeményezésre emelte október 1-jét a zene világnapjává, mely a Váczi számára az egyik legnagyobb ünnepnek számít már hosszú évek óta.

A világnapoknak az a szépségük, hogy mindenki másképp építheti be azok üzenetét a hétköznapjaiba. Úgy érzem, hogy az intézményünk életében különösen helye van a zene világnapi célkitűzéseknek. Egyrészt az ünnepi koncerttel indítjuk be az aktuális tanévi bemutatkozások sorát, másrészt a kollégákat is összekovácsolja a zene ereje

 – emelte ki az igazgató. Mint mondta, ezt bizonyítja az is, hogy a tanárok már nem csupán szóló, hanem kamaradarabokkal is rendre fellépnek a közönség előtt.  Az intézményvezető külön megemlítette, hogy idén a képzőművészeti szekcióval is párra talált a zene világnapi kezdeményezés az iskola falain belül, hiszen ezúttal Kövesligeti István salgótarjáni természetfotós kiállítását is a hangversennyel egy napon sikerült megnyitni. E vonalat pedig a jövőben is szeretnék követni. 

Nagy művekkel készültek

A hangversenyt Hrúz Dénes és Hrúz Szabolcs hegedűjátéka nyitotta meg, akik szászcsávási dallamokkal alapozták meg az ünnepi hangulatot. Ezt követően olyan zeneszerzők híres művei csendültek fel a Virág Lászlóról elnevezett koncertteremben, mint Susato, Bartók Béla, Kraul Antal, Telemann, Marcello, Monetti, Chopin, Puccini, J. Williams vagy Csajkovszkij. A Salgótarjáni Rézfúvós Kvintett mellett Tóth-Beeri Szilvia brácsán, Tóth Tibor hegedűn, Matuz Csilla zongorán, Kövesdi Krisztián tubán, Farkas Diána zongorán, Barabásné Morvai Tímea furulyán, Balázs László Egon csellón, Szabó Istvánné és Kovács László zongorán játszott a szépszámú közönségnek, míg Takács Lilla énekhangjával nyűgözte le a megjelenteket.

Az eseményen Kovács László 30 éves, míg Tóthné Lengyel Judit 40 éves oktatói munkáját jutalmazta díszoklevéllel az intézmény vezetése.

Újabb koncertekre készülnek
Barabásné Morvai Tímea elárulta: október 2-án, hétfőn Hegedűs Endre Liszt-díjas zongoraművész és felesége ad matiné koncertet az intézményben, de hamarosan beindulnak a nemzetközi és országos versenyekre való próbák is. Emellett október második felétől a növendékek is hangversenyekkel örvendeztetik meg a lakosságot, míg novemberben a B tagozatos, azaz a zenei pályára készülő, diákok adnak műsort. A zeneiskola programnaptára az adventi és a karácsonyi hangversenyekben csúcsosodik ki.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában