Hiánypótló kötettel mutatkozott be a nyugalmazott tarjáni könyvtárigazgató

A tisztségviselő mondandója bevezetőjében a magyarság nemzeti adottságairól, köztük az alaptörvényben államalkotó tényezőként számon tartott nemzetiségiek jellemzőiről, identitásáról szólt. Megállapította, hogy a tavaly várossá válásának 100. évfordulóját ünnepelt település története során mondhatni folyamatosan nagyfokú nyitottságot mutatott az itt élő szlováksággal való kapcsolatteremtésre, az éppen 25 esztendős szlovák önkormányzati testülettel való partneri együttműködésre. Ezt bizonyítja az e munkáért a város által odaítélt elismerések sora, valamint a Tarjáni Folk és Szlovák Nap immár tizenhét alkalommal való megrendezése is. 

Molnár Éva, a vendéglátó intézmény igazgatója jó érzéssel sorolta fel azokat az eseményeket, epizódokat, amelyeket a szlovák önkormányzat képviselőihez, egykori munkatársukhoz, dr. Egyedné Baránek Ruzsenkához fűzik. Örömét fejezte ki, hogy Bódi Györgyné a könyvtár igazgatója, korábban pedig a helytörténeti részleg vezetője volt.

A szerzővel – aki Madách- illetve Balassi-díjas szerző – Homoga József fotóművész – aki szintén tulajdonosa a Madách-díjnak – beszélgetett. A kérdésekre adott válaszok, a kötetlen diskurzus során nagy vonalakban mintegy kirajzolódott Bódi Györgyné egész életútja, munkássága. Simon Zsuzsannaként Debrecenben látta meg a napvilágot, 1965-ben költöztek Salgótarjánba, ahol 1969-ben érettségizett a Madách Imre Gimnáziumban. A történelem iránti vonzódását Czakó György fokozta a tanórákon, de járt a honismereti szakkörbe is. Az egri tanárképző főiskolán is a történelem volt az egyik szakja, aztán az egyetemen könyvtártudományból is szerzett diplomát. Tanított a Csizmadia úti – ma Dornyay Béla – általános iskolában, aztán pedig az acélgyáriként ismert mai Petőfiben. 1986-ban került a megyei könyvtárba, ahol tizennyolc éven át dolgozott.

A fentebb már említett helytörténeti könyvtárosként talált rá a város történetének egy kevésbé kutatott, feltárt területére, arra, hogy a város életének több területén igen fontos szerepet töltöttek be az ide települt szlovákok és leszármazottaik. Ennek több oka is volt, de főként a település geopolitikai helyzetével, iparszerkezetének alakulásával, a modernizáció folyamatának szükségleteivel függött össze. A könyv bemutatja, hogy a bányákba, a gyárakba főként honnan érkeztek idegen – köztük a szlovák – anyanyelvű munkavállalók, milyenek voltak életkörülményeik, miként sikerült asszimilálódniuk, a különböző korszakokban hogyan kapcsolódtak az egyházakhoz, politikai, egyesületi szerveződésekhez. 

A kötet nagy hangsúlyt helyez az iskolázási, iskoláztatási viszonyok érzékeltetésére. Az utolsó fejezet a salgótarjáni szlovákság 1949 és ’89 közötti helyzetét mutatja be, utalván arra is, hogy a utóbbi évtizedek képe olyan nagy horderejű tényezők vizsgálatával teljesedhet ki, mint a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól alkotott 1993. évi törvény. A kötet címlapján Homoga József művészi fotója látható a Fő téri Szabadság szoborról, a hátsó borítóján a magyarországi szlovákok himnuszának részletei olvashatók: Uram, áldd meg ezt a földet s minden nemzetét! / Napod fénye boldogítsa népek életét. 

A beszélgetésből is kiderült, hogy Bódi Györgyné hosszú és alapos kutatómunkát végzett, hogy – a szlovák önkormányzat felkérésére – megírhassa ezt a könyvet. A bevezetőben Egyed Ferdinánd joggal mondott köszönetet mind neki, mind Salgótarján önkormányzatának, illetve mind a Magyarországi Szlovákok Szövetsége Közalapítványának a kétnyelvű kötet támogatásáért. Ugyancsak elismeréssel szólt az elnök a fordító Rusnák Attila, a nyelvi lektor Zsákai Vlaszta és a szerkesztő Farkas Beáta munkájáról.