Spangár

2021.10.03. 15:20

Gyermeki fejesugrás története nyerte a neves nógrádi díjat

Közel két évtizede hagyomány a nyugat-nógrádi járási székhelyen, hogy a Spangár András Irodalmi Kör meghirdeti vers- és prózaírói pályázatát, majd az arra érdemeseknek átadják a díjat. Idén a magyar dráma napjára időzítették a szervezők ezt a jeles eseményt.

Hegedűs Henrik

Bereczk Imolának Sztranyovszky Béla Spangár-díjas író adja át az elismerést

Forrás: NMH

Fotó: L.B.

Az elismeréseket eredetileg a magyar költészet napján, azaz április 11-én nyújtották át a kitüntetetteknek, ebben az esztendőben azonban a világjárvány miatt Az ember tragédiája színházi ősbemutatójának évfordulójára, szep­tember 21-re időzítették a Városi Művelődési Központ és Könyvtár olvasótermében tartott szűk körű ünnepséget.

Elöljáróban Varga Nándorné, az intézmény munkatársa köszöntötte a résztvevőket, kiemelve, hogy 2004 óta kapják meg a jeligés pályázat legjobbjai Dovák B. József tűzzománc plakettjét. Ezután a bírálóbizottság nevében – amelynek tagja volt még Hatala Csenge író-szerkesztő, illetve Majer Szilvia magyar nyelv és irodalom szakos tanár – Sztranyovszky Béla Spangár-díjas író adott betekintést az összesen 46 beérkezett mű értékelésébe. Elmondta, rendkívül nehéz feladatra vállalkoztak, hiszen közel félszáz verset és novellát kellett akár ötször-tízszer is végigolvasniuk, hogy egyfajta rangsort állíthassanak fel közöttük. Kifejtette, a bírálat mindig szubjektív, hiszen kiküszöbölhetetlenek a személyes érzések, melyik az az alkotás, ami a legjobban megérinti a szakmai értékelőt. Ugyanakkor igyekeztek megtalálni minden olyat bennük, ami ad valamit az olvasónak.

Tréfás megjegyzésként hozzátette, nem kell törődni az olyan megjegyzésekkel, hogy „ugyan mit gubbasztasz a papír vagy az írógép felett, azt hiszed, Tolsztoj leszel”, hiszen „írásod mutatja, van célod és van utad”, és a Spangár-díj nem az irodalmi végpont, hanem a kezdet, és az járjon a fejekben, hogy a kút is akkor ad jó vizet, minél mélyebbről merítünk belőle. Járjon tehát szambát a toll a papíron, az ujj a billentyűn, és talán jobbá tehetjük ezt a bolond világot.

Bereczk Imolának Sztranyovszky Béla Spangár-díjas író adja át az elismerést
Fotó: L.B. / NMH

A Spangár-díjat 2021-ben a lírai kategóriában Rába Ildikó Mariann, míg a prózai alkotók közül Bereczk Imola kapta meg. Utóbbi mű igen szemléletesen mutatja be egy gyermeki fejesugrás történetét, miként jut el a fiatalember az első esetlen próbálkozásoktól a kifejlesztett, önálló mozdulatokig, egy éjszakai titkos csobbanásig.

A késő középkorban, a tizenhetedik és tizennyolcadik század fordulóján élt és munkálkodott, Nógrád településen született, országszerte elismert jezsuita szerzetes-tanár és egyházi író tiszteletére a nevét viselő kör a díjátadással együtt minden évben kiadja az Üzenetek, vallomások, strófák című irodalmi antológiát, amelybe nemcsak a kitüntetettek művei kerülnek be, hanem más, a pályázatra jelentkezett alkotók lírai és prózai írásai is. Ebben az esztendőben is értékes olvasmányok találhatók a kötetben, amelyet már a mostani eseményen is buzgón lapozgattak az érdeklődők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában