Kiállították Csohány Kálmán hölgyeket ábrázoló grafikáit Pásztón

A számára rövidre – alig ötvenöt évre – szabott időkeretek között is jelentős, több tekintetben egyedi életművet alkotott és hagyott az utókorra. A vonal művészének tartották, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett a pásztói emberek megörökítése terén is. Munkásságának elismerése érdekében különösen a Csohány Kálmán Baráti Kör Pásztó Kultúrájáért Alapítvány tesz sokat, szorosan együttműködve a város önkormányzatával és a helyi múzeummal. Ennek beszédes jele az alkotó nevét és műveit őrző galéria húsz évvel ezelőtti létrehozása és folyamatos működtetése. A kultusz keretében évente háromszor – a művész születésnapján, halála évfordulóján és az őszi Kálmán-napon – is megemlékeznek személyéről, munkásságáról.

A minap a Csohány Galériában tartott ünnepség azonban nemcsak az intézmény névadójáról szólt, hanem özvegye előtt is tisztelgett. Egy olyan feleséget köszöntöttek 94. születésnapján és az aktuális Klára-napon, aki immár több mint negyven esztendeje fáradhatatlanul őrzi – szó szerint és átvitt értelemben is – férje szellemi hagyatékát, és a tőle telhető módon mindent elkövet annak érdekében, hogy az értékeket megismertesse a jelenkorral, és továbbadja a következő nemzedékeknek.

A köszöntést szervezők nevében az első gondolatokat a házigazda, dr. Hír János múzeumigazgató fogalmazta meg, majd a Csohány Kálmán Baráti Kör Pásztó Kultúrájáért Alapítvány nevében Perényi Anna mondta el Kosztolányi Dezső Mostan színes tintákról álmodom című versét, dr. Bálintné Hübner Judit pedig három olyan Ady-verset tolmácsolt, amelyek mindegyike megihlette Csohány Kálmánt. Az alkalomra összeállított, A nő Csohány Kálmán művészetében című kiállítást Krajtsovits Margit Ferenczy Noémi-díjas keramikusművész nyitotta meg. Ebbéli minőségében társak is voltak, miután a grafikus is sikeresen foglalkozott e művészeti ággal is.

A szakember egyrészt egyetemesre tágította a mondandóját, amikor a szakrális témákra – például az angyalfigurákra – utalt, de inkább személyes motívumok, emlékek uralták gondolatait. Határozottan állította, hogy a legfontosabb nőalak Csohány Kálmán életében éppen a felesége volt, akitől sokat volt távol, ezért gyakran leveleztek. Az Emberpár és a Ketten című képet egész biztos, hogy élete párja ihlette. De nyilván ihletője volt a művészetét jól ismerő műtörténész, Supka Magdolna is. Megjelennek a műveken sirató- vagy éppen cigányasszonyok, de a párizsi tanulmányútján a kísérő szerepét betöltő hölgy is lehetett megörökítendő alany. Krajtsovits Margit fának látta Csohány Kálmánt, akinek jó volt időzni az árnyékában: nem pihenni, inkább erőt gyűjteni.

Fontosnak tetsző javaslatok

Sisák Imre korábbi polgármester – aki jó viszonyt ápol a családdal – azt vetette fel, hogy a város közgyűlése mielőbb adományozzon díszpolgári címet özv. Csohány Kálmánnénak. Herczegné Varga Ilona pedig az alapítvány nevében azt kezdeményezte, hogy Pásztón a 2025-ös esztendő – a művész születésének századik évfordulója – nyilváníttassék Csohány-évnek. A bensőséges hangulatú szép rendezvényen az ünnepelt özvegyen kívül a család képviseletében jelen volt Csohány Kálmán Klárika nevű leánya, Kálmán nevű fia, egyik unokája – Csohány Rózsa – s tiszteletét tette több szolnoki rokon is. Természetesen eleget tett a meghívásnak a grafikusművész több pásztói és nógrádi tisztelője is. Az ünnepség légköre, a Csohány-kultusz karaktere leginkább Fekete István Haza című versének néhány sorával jellemezhető: A szülőföld szálai örök összekötők a tájjal / és a földdel, amiből az ember lett, és amivé / lesz, és nem szakadhatnak el soha.