A Palócföld legfrissebb száma is sok értéket hozott felszínre

Sajnos a szerkesztés, s ennélfogva az éppen aktuális figyelemfelhívó tartalomismertetés megírása során elő-előfordulnak olyan szomorú esetek is, amikor nekrológgal illendő kezdeni egy-egy számot, illetve az arról szóló recenziót. Ez történt, illetve történik ezúttal is, merthogy a 2020-as esztendő utolsó napjaiban, 76 éves korában elhunyt Végh Miklós, az 1954-ben alapított folyóirat 1973 és ’83 közötti főszerkesztője. A búcsúszavak, az emlékező gondolatok megfogalmazásának etikai kötelessége jelen sorok írójára – mint gyermek- és ifjúkori barátjára, szerkesztő- illetve rovatvezetőtársára – hárult. A már évtizedek óta Budapesten élt lapvezető méltatásának élére az a megállapítás kívánkozott leginkább, hogy mind tartalmilag, mind formailag új karaktert adott a lapnak, amikor nem kis mértékben erősítette a társadalompolitikai, szociográfiai vonulatot.

Lelkileg értelemszerűen nem okoz problémát az új folyóiratszám azon érdemeiről szólni, amelyek különböző műfajokban gazdagítják az olvasmányok körét. Ebben az aspektusban – mint eleddig minden alkalommal – legfeljebb az okoz gondot, hogy az adott cikkterjedelmi keretek között mire irányítsuk a figyelmet. Annál is inkább, mert egyaránt gazdag a Néprajz, az Interjú, a Helytörténet, a Portré és a Valóság rovat, s akkor még a nem kevés oldalon joggal szereplő szépírói, főként költői teljesítményeket, illetve a Szemle rovat írásait nem is említettem.

A folklórral kapcsolatos közlemények sora a száz évvel ezelőtt született Erdélyi Zsuzsanna néprajzkutató, az archaikus-apokrif népi imádságok Kárpát-medencei gyűjtéséből, köztük a palóc területről származó válogatással indul, de figyelemre érdemes Juhász László megyei levéltári munkatárs dolgozata is a szurdokpüspöki gyökerű Rusznyák Gyula palócságról szóló tanulmányairól. E kategóriába sorolandó Koszó József írása is a szintén egy évszázada született Együd Árpád folkloristáról, akiről a legendás balassagyarmati festőművész Réti Zoltán készített tusrajzot. Kuriózumszámba megy Ádám Tamás nógrádi költő, publicista nagyon érdekes interjúja a népszerű énekesnővel, Kovács Katival, s nemcsak olvasmányos, de az emlékek felidézésével sok új információt is közzétesz Sulyok László beszélgetése Fancsik János köztiszteletben álló, nyugalmazott főorvossal, megyeszékhelyi lokálpatriótával. Újszerű – témáját tekintve mindenképp – Monostori Tibor írása a Palóc Triatlon egyik főszereplőjéről, az idén Balassagyarmat díszpolgárává választott Sztancsik Józsefről.

Ugyancsak sok új helytörténeti érték kerül felszínre Kovács Balázs Kádár-korszakot kutató történész a Salgótarjáni Magyar Királyi Állami Gimnázium oktatóinak 1939 és ’46 közötti tudományos, társadalmi és irodalmi munkásságáról. Szenográdi Ferenc a szécsényi amatőr színjátszás forrásaihoz vezeti vissza a téma iránt érdeklődőket.

Baráthi Ottó közgazdász immár a harmadik jól adatolt részét tette közzé Salgótarján gazdaság- és társadalomtörténetének utóbbi harminc évéről. Mindig megkülönböztetett szerepe van egy-egy adott lapszámban a borítókülsőkre és -belsőkre kerülő festmények, grafikák szerzőjének, aki ezúttal a Nagyorosziban élő, Patakon tanító Krasznainé Konczili Éva. A Rétsági Kör tagja röviden írásban is bemutatkozik a lapban.

Sorok egy népi imából

A száz évvel ezelőtt született Erdélyi Zsuzsa Kárpát-medencét kutató etnográfus a palóc területen is gyűjtött archaikus-apokrif népi imádságszövegeket. A Harmadnaptú’ Szent Fiamot keresem című ima alábbi részlete Karancssághoz (1889) illetve Nógrádmegyerhez (1970) köthető: Én kimenék én ágyambú, / mint Úrjézus koporsómbú, / Fejem fölött egy szent kereszt, / Azon vagyon három angyal, / Az egyik őriz estétű éjfélig, / A másik éjféltű hajnalig, / A harmadik uto’só órámig, ámen.