programajánló

2020.08.25. 15:09

Látványos műsorral indítja új évadát a Zenthe Ferenc Színház

Ahogy tavaly, az idén is – augusztus 28-án, pénteken, 16 órai kezdettel – a Színház újratöltve című Fő téri, látványos show-műsorral indítja útjára az új évadot a Zenthe Ferenc Színház.

Cs. B

Salgótarján, 2016. május 23. Farkas Zoltán (b) Wibra György, Kovács Vanda (b2) Wibra Anna, Marjai Virág (b3) Madame Kriszbay, Bánfi Kata (b4) Bélyi Veronika és Albert Péter (j) Sztolarik szerepében a Szent Péter esernyõje címû színdarab próbáján a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban 2016. május 22-én. Mikszáth Kálmán regényének színpadi adaptációját május 23-án mutatják be Susán Ferenc rendezésében. MTI Fotó: Komka Péter

Forrás: MTI

Fotó: Komka Péter

Fellép a Diabolus in musica Fonográf-díjas rockzenekar akusztikus formációja. Átadják a közönség által megszavazott Vastaps- és a társulat véleményét tükröző Zenthe-díjakat, valamint a P. Kerner Edit alapította T. Pataki-emlékgyűrűt.

A színház tagjai egyéni vagy páros produkciókkal jelennek meg a színpadon. Közreműködik a Nógrád Táncegyüttes és a Dűvő Zenekar, és vendég lesz Szabó Balázs bandája, a népzenei hangulatú, új műfajt teremtő együttes. Ajándékokkal díjazzák a bérletesek hűségét. Az érdeklődők fotózkodhatnak jelmezben és díszletben a Taki Taxival, valamint az ugyancsak Zenthe Ferenc által népszerűvé tett film főhősével, Tenkes kapitányával. Borkóstolásra Kaszás Gergő és Albert Péter színművészek társaságában lesz lehetőség, Bozó Andrea színésznővel – aki India magyarországi jóganagykövete – viszont jógázni lehet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában