Nógrádi Prima díjas lett Pista nővér, a nótaénekes

– Ön szinte az anyatejjel szívta magába a magyar nóták szeretetét!

– Édesanyám nagyon szeretett énekelni, bárhol képes volt dalra fakadni! A sütés-főzés és a házimunka is mindig jobban ment neki, ha közben muzsikaszó járta át a házat. Ennek is köszönhető, hogy a zeneszeretet már négyéves koromban megfertőzött, s ha meghallottam egy szép dalt azonnal mosolyra húzódott a szám. Emellett a gyermekéveim alatt még nem volt lemezlejátszó, azonban a kültéri hangszóró rendre sugározta a gyönyörűbbnél-gyönyörűbb számokat, amelyek szintén azonnal elvarázsoltak. Amikor a Szív küldi szívnek szívesen című nótaműsor elkezdődött, mindig ott ültem a falu hangszórója alatt és hallgattam a recsegő dallamokat. S, ahogyan teltek az évek, úgy lett egyre elválaszthatatlanabb a lelkemtől a magyar muzsika. Ma már nem tudnék muzsikaszó nélkül élni, s hangok nélkül üresnek érezném az életet…

– Egy harmincöt évvel ezelőtti pillanat mérföldkövet jelentett az életében. Hogyan emlékszik vissza rá?

– Máig a leggyönyörűbb emlékem, amely egy életen át végigkísér… Elmondhatatlan érzés volt, amikor 1984-ben a Nyílik a rózsa című nótaénekes-versenyen mintegy negyedmillió szavazattal elnyertem a műsor közönségdíját. Ez valóban mérföldkő volt az életemben, ugyanis akkor éreztem először igazán, hogy az általam előadott dalokkal a nézők szívét határtalan szeretettel sikerült megtöltenem. Ez volt az a pont, amikor rájöttem, hogy az éneklés az én utam. Az előadói munkásságomnak máig egy célja van: érzelmeket kiváltani az emberekből. Egy-egy nóta képes felidézni az ember örömteli és szomorú emlékeit, így a mosoly mellé sokszor könnyek is társulnak a nézőtéren. A lírai dalok üzenete képes megérinteni még a férfiak lelkét is…

– Ha jól sejtem, az ön szeméből is kigördülnek olykor azok a könnycseppek…

– Mondják, hogy sírva vigad a magyar! Nincs mit szégyellni a könnyeken, mert ha az ember kiénekeli magából a bánatot, akkor a lelke egyszerre megkönnyebbül a nyomasztó tehertől. Természetesen minden szép dalra fogékony vagyok, így nem zárkózom el a komolyzenék, a táncdalok, a musicalek és az operettek elől sem. Azt azonban nem tagadom, hogy érzelmes egyéniség vagyok, így a lírai nóták tényleg nagyon közel állnak a szívemhez, de persze mulatni is nagyon ­szeretek!

Egyengeti a népzenei egyesület életét és díjazzák is

Bohács István 1998-ban szerezte meg az Aranykoszorús nótaénekes címet, míg több mint két évvel ezelőtt az Arany Cinege Nemzetközi Nótaverseny első helyezettjeként tért haza szűkebb hazánkba. Tíz évig dolgozott üzemi szakápolóként is, s ez idő alatt vigyázott a nógrádi bányászok egészségre. Édesapja és bátyja sok-sok éven keresztül a föld alatt dolgozott kőkeményen azért, hogy a család semmiben ne szenvedjen hiányt. Nem véletlen, hogy a nótaénekes máig fontos feladatának érzi, hogy hűen ápolja a bányásztradíciókat. Az előadóművész a Salgótarjáni Nóta- és Népzenei Egyesület életét mintegy hat éve vezetőként egyengeti, tagjait zeneileg is mentorálja. Elismerései közül különösen kedves számára a Salgótarján Kultúráért díj, de megható volt számára, amikor szülőfalujának díszpolgárává választották. Bohács István Heves, Borsod és Nógrád megye településeit már meghódította hangjával, de nótázott már a Felvidék nagyszínpadjain is.

– Fel tudná eleveníteni a legemlékezetesebb fellépését?

– Minden fellépés feledhetetlen, amikor azt látom: a közönség állva tapsol, és közben velem együtt énekli a dalokat. Ezzel mindig leírhatatlan örömet okoznak nekem! Azonban máig jól emlékszem arra a pillanatra, amikor az egyik falunapon néhány évvel ezelőtt egy kerekesszékes vendég a felhőtlen mulatozás közben egyszer csak felállt és elkezdett táncolni. Hihetetlen volt! Hiszek benne, hogy a muzsikaszó gyógyítóerővel is rendelkezik.

– Apropó gyógyítás! Ön szakmáját tekintve ápolóként dolgozik a megyei kórházban.

– Több mint negyven éve már, hogy ápolóként tevékenykedem az intézményben. Szeretem a munkám, mindig is vonzott egy olyan pálya, ahol segíthetek a rászoruló embereknek. S amikor a kedves betegek boldog arccal fogadnak a kórteremben, akkor mindig eszembe jut, hogy miért is csinálom mindezt!

– Kérik a betegek „Pista nővért”, hogy énekeljen nekik?

– Hohó, akad rá példa bőven! S néha, ha könnyebb a betegek állapota, akkor pár sort örömmel el is dúdolok nekik. Utána jólesik a sok dicséretet hallani…

– Mi a titka annak, hogy ennyi ember szereti?

– Egyszerű személynek tartom magam, aki szakmájából adódóan is szereti az embereket. Úgy gondolom, hogy az alázat mindennél fontosabb egy előadóművész életében. Minél kedvesebbek vagyunk a közönséghez, s minél inkább törődünk velük, annál jobban megkedvelnek. Másfelől a nótákat szívből, szívből és szívből kell énekelni, s ha ez a három szív megvan, akkor a siker garantált! A nótaénekléssel csupa jó dolog vesz körül, amelyek tudatában igazán boldogan élem a mindennapjaimat.

– Mit gondol, van jövője a nótaéneklésnek?

– Bízom benne, hogy vannak még fiatalok, akik fogékonyak erre a szép hungarikumra! Szerencsére akadnak még olyan rendezvények, amikor az ifjak kérnek tőlem egy-egy régebbi számot. Ilyenkor megköszönöm nekik, hogy a fiatalok körében is vannak még érdeklődők a magyar nóták iránt.

– Mivel tölti szívesen a szabadidejét?

– Imádom a természetet és az állatokat, odahaza a gyümölcsfákat és a kiskertet is magam gondozom. A szabadidő fogalma számomra mégis egyet jelent a dalolással és a zenehallgatással.

– Hogyan tovább?

– Idén második alkalommal rendeztem meg az Aranyfülemüle Nemzetközi Magyar Nótaversenyt, s jövőre is szeretném hasonlóan nagy sikerrel életre hívni. A negyedévente megrendezett nótadélutánok következő állomása pedig januárban egy újévköszöntő nótázással indul majd. Természetesen mindig vannak új tervek a fejemben, de továbbra is szeretnék töretlenül énekelni, fellépni és éltetni a magyar nótát.