„Egy nógrádi völgyváros”

Lokálpatriótának, egy települést minden érdek nélkül szerető állampolgárnak lenni sokféleképpen lehet. Például úgy is, hogy az ember összegyűjt, rendszerez és az interneten közszemlére tesz ki a kedvenc városáról különböző korszakokban készült több száz fotót. A gesztus értékét növeli, ha az illető máshonnan került az általa előszeretettel dokumentált környezetbe. Valójában ezt történt Szendrei Mikó Zoltánnal („Szemizo”-val) is, aki jó két évtizeddel ezelőtt költözött Salgótarjánba és a kórházban dolgozván szabadidejének jelentős részét a város múltjának, a környék természeti szépségeinek felfedezésére, népszerűsítésére szentelte. Hosszú ideig működtette az „Egy nógrádi völgyváros” című honlapot, amelyen az általa felújított, digitalizált felvételek sokaságát tette láthatóvá. A képállományt a weblap megszűntével CD-re mentette s egy-egy példányt dr. Fancsik Jánosnak és P. Tóth Lászlónak, a Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület tagjainak ajándékozott.   Ebből a gyűjteményből mutatott be jó néhány felvételt a klub legutóbbi rendezvényén Fancsik János, aki tősgyökeres és elkötelezett salgótarjániként kommentálta is a fotókat.

[caption id="" align="aligncenter" width="1024"] Dr. Fancsik János nemcsak bemutatta, kommentálta is a fotókat[/caption]

 

Elsőként azok a képeslapok szerepeltek a kivetítőn, amelyeket „Szemizo” annak idején Póczos Sándor helyi gyűjtő kollekciójából vett át. Nem egyszer látható volt a lap mindkét oldala. Az egyikről – amelyik történetesen az acélgyári Szent József templom orgonáját ábrázolja – kiderült, hogy egy pécsi valaki küldte Kaposvárra, azért mert az orgona a baranyai megyeszékhelyről az Angster orgonakészító dinasztia műhelyéből került ki. A továbbiakban különbözőképpen tematizált fotók gondolkodtatták el a nézőket. Mert nem volt és ma sem evidens minden esetben, hogy mikor melyik épületet bontottak le és mit építettek helyette, hogyan zajlott a városrekonstrukció, a belváros teljes átépítése s miként modernizálták az utcákat, tereket. Változatlanul nosztalgiával lehet csak rátekinteni a salgói fogaskerekűt vasútra, a somlyói völgyhídra vagy éppen a zsidótemplomra, amelyek meggondolatlan döntések áldozataivá lettek, de sokakban szintúgy sajnálkozást vált ki a Dornyay Béla helytörténészről, természettudósról elnevezett salgói turistaház mai méltatlan állapota. Érdekes volt a város gyárait, üzemeit látni úgymond javakorukban s már-már kuriózumszámba megy az egykori főtéri piacot, a salgóbányai Zenthe-lakot – ahol a későbbi színész gyerekeskedett – vagy az acélgyári hamuhegyet megörökítő felvétel. A ma élők közül már csak kevesen ismerhették a dolinkai SESE-pályát olyan állapotában, amikor az állóhelyi részen még fatribün állt. Ugyancsak a különlegesség varázsával hatnak a város korábbi szórakozóhelyeit – a Karancs Szálló éttermét, a vásártéri Salgót vagy a Kemerovo-lakótelepi Tajga teázót – megjelenítő fotók, nem is beszélve a híres prímásokat – Fényes Misit, Botos Bandit, Gabora Karcsit és másokat – ábrázoló képekről. Az egyiken rajta van a neves gitárművész Snétberger Ferenc édesapja, a Dickinek becézett muzsikus is. Némelyik fotó mellé versek is kerültek főként a múlt század eleji helyi költők tollából, de megjelenik az 1956-os sortűz egyik áldozatának, Ravasz Istvánnak a „Csöndes kisvárosi este” című költeménye is. Bravúrosak azok a légifelvételek, amelyeket Szendrei Mikó Zoltán 2004-ben készített saját költségén, nemes szenvedélyének, városszeretetének hódolva.

[caption id="" align="aligncenter" width="1024"] Salgótarján múlt század eleji múltjához hozzátartozott a fogaskerekű vasút is[/caption]

 

Érzelemgazdagnak, tanulságosnak bizonyult a fotóklub rendezvénye, érdemes lenne minél több nagyobb létszámú közösségben is bemutatni ezeket a „mesélő képek”-et. Különösen a fiatalok, a felnövekvő generációk számára lenne fontos, hogy megismerjék szülő- és lakóhelyük történelmi értékeit és ezáltal is erősödjék identitástudatuk, helyi kötődésük.