Szolgáltatás

2024.05.22. 17:15

Hollókőn nyitották meg az ország első múzeumpostáját

A postatörténeti emlékeket bemutató és egyben modern postai szolgáltatásokat nyújtó első múzeumposta szerdán, az UNESCO világörökség részét képező Hollókőn, az Ófaluban kezdte meg működését. Ez egyben az első olyan típusú új postapartneri együttműködést is jelenti, mely a Magyar Posta Zrt. és egy közművelődési intézmény között jön létre.

Lászlók Judit

Dr. Balczó Barnabás, Závogyán Magdolna és dr. Fónagy János átadta a múzeumpostát

Forrás: Nool

Fotó: Vendel Lajos

Az ünnepélyes megnyitón elsőként dr. Fónagy János, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes mondott beszédet. 
– A Magyar Posta 2023 februárjában hirdette meg az önkormányzatok, vállalkozók és egyéb partnerek részére az új postapartneri programját, elsősorban az 1500 fő alatti kistelepülések lakói számára. Abból a célból, hogy a postai szolgáltatásokat továbbra is helyben több szolgáltatással egyidejűleg vehessék igénybe. Az új postapartneri konstrukcióban szerződő partnerek 60 százaléka vállalkozó és mintegy 40 százaléka önkormányzat – mondta dr. Fónagy János, hozzátéve: – Meghirdetése óta már több mint 350 településen működik a postapartnerség. A postapartneri hálózat bővülésének újabb lehetősége, hogy az 1500 főnél kisebb lélekszámú településeken a közművelődési intézményhálózatot, könyvtárakat, faluházakat is bevonjuk a partnerségbe, vagyis a tevékenységüket a postai szolgáltatások nyújtásával is bővíthetik. 

posta, postamúzeum, Hollókő
A hollókői posta, ami múzeum is egyben
Fotó: Vendel Lajos / Forrás: Nool

Az államtitkár szerint a megnyitott Hollókői Múzeumposta méltó és szimbolikus példája lesz a Magyar Posta gazdag múltjából táplálkozó megújulásának és jelenének.

A Magyar Posta stratégiai együttműködése jövőbe mutató

Ezután Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára osztotta meg a gondolatait a jelenlévőkkel.

– Mérföldkő jelentőségű a Magyar Posta Zrt. és a közösségi művelődési intézmények együttműködési rendszerének a kiépítése. Ugyanis minden magyarországi településen a közművelődési szolgáltatás kötelezően ellátandó állami és önkormányzati feladat is. A megvalósítás során a racionális munkavégzés jegyében költséghatékony módon kerül sor a szolgáltatások biztosítására. Olyan konstrukció valósul meg, mely által mindenki nyer. A közösségi színterek szolgáltatási köre tovább gazdagodik, erősítve azt az érzését a helyi emberekben, hogy ezekben az intézményekben otthon vannak, ezek életük mindennapi részei. A Magyar Posta erősíti jelenlétét, megtartja, sőt bővíti a szolgáltatásainak a körét, maximálisan betöltve ezzel fontos társadalmi, gazdasági küldetését – mondta az államtitkár.

Ezt követően Szabó Csaba, Hollókő polgármestere beszélt arról, hogy Hollókő életében két okból kifolyólag is fontos szerepe van a postának. Egyrészt Hollókő tagja annak az 5 településnek, amely a világörökség része, ezért fontos számukra, hogy minden alapvető szolgáltatás elérhető legyen helyben. Másrészt a posta egy rendkívül fontos közösségi térként funkcionál a helyiek életében.

posta, múzeum
Dr. Balczó Barnabás és Szabó Csaba az átadón
Fotó: Vendel Lajos / Forrás: Nool

Közművelődési intézmények is csatlakozhatnak

Végül dr. Balczó Barnabás, a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatója is szólt a megjelentekhez. Beszédében hangsúlyozta, hogy a mostani már a 360. postapartneri együttműködésük, azonban eddig már 414-ről döntés született. 

– Hollókőn 30 éve működik a Palócföld postatörténetét bemutató kiállítóhely, mostantól azonban két épületben is ismerkedhetnek a bel- és külföldi turisták a Magyar Posta páratlanul gazdag kultúrtörténeti jelentőségű emlékeivel. Egy 19. századi kisposta miliője, muzeális mérőeszközök, száz évvel ezelőtti postaraktár, postaláda, sétány és pihenőkert, telefonközpont és rádiókabaré telefonkészüléken hallgatható postával kapcsolatos jelenetei várják az érdeklődőket – mondta dr. Balczó Barnabás. Hozzátette, hogy a több száz postapartnerségükhöz hasonlóan immár Hollókőn is hosszabb nyitvatartással várják a helyieket és a látogatókat, sőt hétvégente is elérhetőek lesznek a szolgáltatásaik. 

Az ünnepi beszédeket követően átvágták a nemzeti színű szalagot, majd a jelenlévők közösen megtekinthették a múzeumpostát. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában