Vetélkedő

2024.05.14. 10:15

Országos döntőben mutatták meg felkészültségüket a tarjáni diákok

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága az elmúlt héten rendezte meg Miskolcon a XXIX. Kerékpáros Iskola Kupa országos döntőjét.

Nool.hu

A háromnapos eseményen megyénket a területi döntő győztesei képviselhették. A Miskolci Rendvédelmi Technikumban a versenyzők elkészültségüket KRESZ-tesztlap kitöltésével, gyakorlati ismereteiket pedig kerékpáros ügyességi pályán és a Miskolc belvárosában kijelölt szabályossági útvonal teljesítésével bizonyították.

Sándor Flóra Valéria az ügyességi pályán is bizonyította rátermettségét a kerékpáros kupa országos döntőjében
Forrás: Beküldött fotó

A nógrádi indulók ezúttal is remekül teljesítettek, Sándor Flóra Valéria, a salgótarjáni Bolyai János Gimnázium 7. osztályos tanulója és Csábi Levente Zoltán, a SÁI Kodály Zoltán Tagiskola 6. osztályos tanulója is remekül helyt állt a népes csapatban és mindkét versenyző előkelő helyen, a középmezőnyben végzett – számolt be a vetélkedőről közösségi oldalán a Nógrád vármegyei rendőrség.

 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában