Nool.hu videó

2024.04.08. 20:01

Hajas László is elismerte az ipolyvecei fodrász tanuló tehetségét (videó)

Az ipolyvecei Mihály Gusztáv Balázs, a Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum (SZC) Szondi György Technikum és Szakképző Iskola 12. B osztályos fodrász tanulója egy év alatt négy országos versenyen mérettette meg magát sikeresen.

Lászlók Judit

Mihály Gusztáv egy év alatt négy versenyen is részt vett

Forrás: Beküldött fotó

Egy év alatt három országos versenyen lett első

Mihály Gusztáv Balázs portálunk érdeklődésére elmondta, már gyermekként is érdeklődött a fodrász szakma iránt, így gyakran ő készítette el az édesanyja és a nővére frizuráját. Aztán nyolcadikos diákként ellátogatott a Nógrád Vármegyei SZC Szondi György Technikum és Szakképző Iskola nyílt napjára, ahol végleg eldöntötte, hogy fodrász lesz belőle. 

– Tavaly vettem részt az első versenyemen, a Székesfehérvári SZC Árpád Technikum és Szakképző Iskola Árpád Szépész Kupán, ahol sikerült elnyernem az első helyet fantázia konty kategóriában. Őszintén szólva ekkor még nagyon bizonytalan voltam, de Istókné Ujvári Katalin, a szakoktatóm folyamatosan támogatott. Emellett a zsűritől pozitív visszajelzést kaptam, ami erőt adott a folytatáshoz – fogalmazott Mihály Gusztáv Balázs, aki tavaly decemberben a Kecskeméti SZC Gáspár András Technikumban megrendezett Gáspár Pomádé versenyen menyasszonykonty kategóriában második lett. 

Mihály Gusztáv rengeteget gyakorol a versenyekre
Forrás: Beküldött

Idén márciusban a Debreceni SZC Kreatív Technikumban megtartott „Természetes szépség”- I. Kreatív Szépítész Gála országos döntőjében a fantáziakonty kategóriában az első helyen végzett és a különdíjat is elnyerte. Végül szintén múlt hónapban a Székesfehérvári SZC Árpád Technikum és Szakképző Iskola Árpád Szépész Kupa elnevezésű országos versenyén megvédte a címét, és „fantázia konty valamilyen film megjelenítése” kategóriában az első hely mellett még két külön díjat is kapott.

Szakoktatója segítségével rengeteget gyakorol a versenyekre 

A Szondi tanulója kifejtette továbbá, hogy az elért eredmények mögött rengeteg gyakorlás és sok munka áll. 

– Az országos versenyeket általában 1-2 hónapos felkészülés előzi meg, így az órák mellett külön foglalkozásokon is gyakorolunk Istókné Ujvári Katalinnal, de sokszor otthon is igyekszem készülni. Emellett a versenyeken segítségemre van még Víg Sára sminkes és a modellem Mihály Marina. A megmérettetéseken természetesen mindig meg kell felelni az adott előírásoknak, de azon felül már csak a kreativitásunktól függ, hogy mit hozunk ki belőle – mondta Mihály Gusztáv Balázs. Hozzátette:

 – Az eddigi legkedvesebb alkotásom a kecskeméti versenyre készült, amelyen a hajból rózsákat kellett formálni. Ezenkívül szintén különleges volt a legutóbbi verseny, ahol a kategóriámban egy fantáziakonty elkészítése volt a feladat egy film bemutatásán keresztül. A szakoktatóm javaslatára Audrey Hepburn frizuráját idéztük fel az Álom luxuskivitelben című filmből.

Mihály Gusztáv Balázs végül kitért a jövőbeni terveire is. Mint mondta, a tanulmányai végeztével, reméli, hogy lehetősége lesz egy fővárosi szalonban elhelyezkedni és tapasztalatot gyűjteni, illetve továbbképeznie és fejlesztenie magát. A versenyzést pedig továbbra is szeretné folytatni.

Nagy jövő állhat a fodrásztanuló előtt

Istókné Ujvári Katalin szakoktató portálunknak elárulta, úgy véli, hogy Mihály Gusztáv Balázs előtt nagy jövő állhat a fodrász szakmában, ezért ameddig csak lehet, igyekszik majd őt támogatni.

– Mindenképpen fontosnak tartom, hogy a jövőben Budapesten kamatoztassa a tudását. Itt vidéken már nem tudunk neki olyan sok mindent tanítani, de ha a fővárosban felkarolják, akár nemzetközi szinten is elismerést szerezhet. Hajas László mesterfodrásszal személyesen is jó kapcsolatot ápolok, aki külön megkért arra, hogy figyeljek oda Balázsra és ne hagyjam őt elkallódni – mondta a szakoktató, akinek diákjával a következő célja, hogy részt vegyenek a május végén, Balatonfüreden megrendezendő 66. Magyar Bajnokságon. 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában