Programajánló

2024.02.24. 06:50

Nem fogtok unatkozni! – íme Nógrád hétvégi programjai

Eseményekből az előttünk álló hétvégén sem lesz hiány szűkebb hazánkban. Salgótarjánban a gólyafiókák felnevelését támogathatják az önkéntesek fészekalap készítéssel, míg Kazáron háromnapos országos konferencia járja körbe a népművészet témáját.

Veres Edina

Jelmezek, zene és tánc garantálja a jó kedvet a mátranováki iskolában

Farsangi rendezvény mulathatnak kicsik és nagyok február 24-én, szombaton, 15 óra 30 perctől a mátranováki Fekete István Általános Iskolában. A jelmezes felvonulásnak az oktatási intézmény tornaterme ad otthont, majd azt követően zene, tánc és tombola is szerepel a jó hangulatot biztosító programelemek között. Emellett a szülői munkaközösség sütivásárral készül az eseményre, amely kezdeményezés bevételét természetesen a gyerekek javára fordítják majd.

Országhatáron és évmilliókon ível át az Ipolytarnócról induló túra

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Ipolytarnóci Ősmaradványoktól induló, kutyabarát tematikus túrán vehetnek részt a kimozdulni vágyók február 24-én, szombaton. A regisztrált jelentkezők 10 óráig gyülekeznek majd az Ősfenyő Fogadóépületben. A közel tíz kilométeres, országhatáron és „évmilliókon” átívelő túra a szlovák oldali fatörzsbarlanghoz vezet. A résztvevők a szakvezetés során a Geopark szlovák oldali fatörzsbarlangjáig húzódó terület országhatár menti csodáit ismerhetik meg.

Önkéntesek segíthetik Salgótarjánban a gólyafiókák nevelését

Gólyacsaládok számára készíthetnek fészekalapot az érdeklődők február 24-én, szombaton, 10 órától a salgótarjáni székhelyű Baglyas-kő Vár Természetvédelmi Látogatóközpontban. Ahogy arról portálunk is beszámolt már, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság várja azokat az önkénteseket, akik szeretnék elősegíteni a gólyafiókák sikeres felnevelését.

Különleges szerelvény érkezik Balassagyarmatra

Előreláthatólag igazi kuriózum robog majd a nyugat-nógrádi síneken február 25-én, vasárnap. A 424-247-es gőzmozdonyra és 3 nosztalgia szerelvényére filmforgatás miatt nem lehet majd felszállni, ugyanakkor megtekinteni természetesen meg lehet majd azokat. A vonat várhatóan 11 óra környékén érkezik Balassagyarmatra, ahol körbejár és vizet vesz föl, mielőtt visszaindul a Aszódra. Rossz idő esetén előfordulhat, hogy a mozdonyt nem indítják el.

„Házi muzsika” csendült fel a pásztói művészeti iskolában

Dallamok töltötték meg a Rajeczky Benjamin Alapfokú Művészeti Iskola nagytermét február 23-án, pénteken, 17 órától. A Házi muzsika című hangversenyen felléptek azok a tanulók is, akik a Nógrád Megyei Zongorista Növendékek 12. Találkozóján, illetve a 11. Jenei Zoltán Országos Fuvolaversenyen is megcsillogtatták tehetségüket.

Konferencián vitatják meg a népművészettel kapcsolatos kérdéseket Kazáron

Országos szakmai konferenciát szervez Kazáron február 23-25. között a Jópalócok Regionális Népművészeti Egyesület. A program pénteken – a vendégek megérkezését és a vacsorát követően – Paluch Norbert előadásával indul 19 óra 30 perctől. Másnap megannyi témában bővíthetik ismereteiket a konferencia résztvevői, akik 19 óra 30 perctől a Folt zenekar muzsikájával mulathatnak az éjszakába. A rendezvény utolsó napja sem telik majd el szakmai program nélkül, végül a háromnapos rendezvény 12 óra 30 perckor az ebéddel és a konferenciazárással ér véget.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában