Szakmai verseny

2024.02.20. 17:25

Izgalmas szakmai versenyen álltak helyt Nógrád egészségügyi dolgozói

Összemérték tudásukat szűkebb hazánk egészségügyi dolgozói kedd délelőtt a Pásztói Margit Kórházban.

Nagy Orsolya

Pásztón rendezték az országos egészségügyi szakmai verseny Nógrád vármegyei fordulóját

Forrás: Nool.hu

Fotó: Hüvösi Csaba

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) idén tizenkettedik alkalommal rendezi meg országos szakmai versenyét. Megmérettették magukat az egészségügyi dolgozók a Nógrád vármegyében rendezett keddi versenyen is, amelynek a pásztói kórház adott otthont. Összesen öt csapat vetélkedett egymással, amelynek nyertese képviseli majd szűkebb hazánkat az előbbiekben említett országos megmérettetés döntőjében.

A rendezvény megnyitóján Kőrösi Istvánné, a MESZK Nógrád Vármegyei Területi Szervezet elnöke köszöntötte a résztvevőket és örömét fejezte ki, hogy számos jelentkező részt vett a nógrádi versenyen.

Évről évre erős csapatok képviselik Nógrád vármegyét

Dr. Oláh András, a MESZK szakképzési, oktatási és továbbképzési igazgatója elmondta, hogy ezekben a hetekben a megyei versenyek zajlanak, de kitért egy másik megmérettetésre is, a szakképzési versenyükre.

– Ez a rendezvény jó példája annak, hogy a szakmai verseny is egyfajta képzéssel kapcsolatos feladatunk, amely több mint egy évtizedes múltra tekint vissza. Mind a húsz területi szervezetünknél több mint nyolcszáz tanuló vesz részt, amelyre nagyon büszkék vagyunk és arra is, hogy a vármegye szakdolgozói több évben is nagy sikereket értek el az országos versenyen is – fejtette ki dr. Oláh András, aki azt is hozzátette, hogy minden évben visszatérő erős csapatok képviselik Nógrád vármegyét.

Komoly elhivatottságra, empátiára, türelemre van szükség

Dr. Földi András, a városi kórház megbízott orvos igazgatója kiemelte, hogy a verseny résztvevői az egészségügy jövőjét alkotják és vállalják ezt a nehéz szakmát, amelyhez komoly elhivatottságra, empátiára, türelemre, szakmai, elméleti és gyakorlati tudásra, de hatalmas munkabírásra is szükség van. A színvonalas betegellátás pedig nem működhet a felsoroltak nélkül.

Skuczi Nándor, a Nógrád Vármegyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke úgy fogalmazott, hogy ez nem csak egy verseny, hiszen a közösség összetartó ereje is megmutatkozik a szakmában dolgozók között.

Mint mondta: az, hogy milyen lesz szűkebb hazánkban az egészségügyi szolgáltatásokat nyújtó intézmények sora, a szakmában dolgozókon múlik. Ahhoz, hogy mindez jól működjön és megfelelő színvonalú szolgáltatásokat kapjanak az emberek, nagyon sokat tudnak hozzátenni a szakmai tudásukkal, az empátiával, de azzal is, ha egymással szemben is erős emberi kapcsolatot építenek ki és segítik egymás munkáját.

Számos egészségügyi intézményt felújítottak

Becsó Zsolt országgyűlési képviselő a bizalom és az együttműködés fontosságát hangsúlyozta. Hozzátette: Nógrád vármegyében az elmúlt években számos egészségügyi intézmény megújult, az alapellátáshoz kapcsolódóan szinte minden orvosi rendelőt korszerűsítettek, és hihetetlen nagyságrendű orvosi eszközbeszerzés valósult meg. Emellett az anyagi elismerésben is jelentős lépések történtek.

Barna Tiborné alpolgármester kiemelte, ez nem csupán egy verseny, hanem egy olyan esemény, ahol az egészségügy területén kiemelkedő tehetségek találkoznak, megmérettetnek és mélyítik tudásukat. Az egészségügy a kulcsfontosságú területeink egyike és a verseny lehetőséget teremt arra, hogy elismerjük, támogassuk és ösztönözzük azokat, akik a jövőben hozzájárulnak majd a szakma felépítéséhez.

Az országos döntőbe jutottak
A versenyt a balassagyarmati Mélyvénás tisztelet elnevezésű csapat nyerte. Ezzel ők érdemelték ki, hogy az országos megmérettetésen is bizonyítsák szakmai ismereteiket.

Hétfőn az ápolókat köszöntötték a balassagyarmati kórházban, elismerve munkájuk fontosságát.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában