Önkéntesek

2024.02.28. 12:01

Gólyafészek-alap készítésben segédkeztek a pásztói gimnazisták

A pásztói Mikszáth Kálmán Gimnáziumot öten is képviselték a napokban a Baglyas-kő Vár Természetvédelmi Látogatóközpont által szervezett programon. Az érdeklődők fészekalapokat készítettek a kelepelő vándoroknak.

Nagy Orsolya

Mint arról a Mikszáth Kálmán Gimnázium a Facebook-oldalán beszámolt: az iskolát öten képviselték a Baglyas-kő Vár Természetvédelmi Látogatóközpontban.

„A fészekalaphoz szükséges iszalag indákat, fűzfa-, vadszőlő- és fagyal gallyakat először kiterítettük, majd drót segítségével egymáshoz kötöztük. Ezután jöhetett a feltekerés. A 6 méter hosszú kötegeket ismét drót segítségével rögzíttettük, így 90-100 centiméter átmérőjű fészekalapokat kaptunk. A gólyák rendkívül válogatósak, ezért a fészket utólag is megigazgattuk, befoltoztuk ”– olvasható a Facebookon.

Hozzátették: az elkészült fészkeket az áramszolgáltatók segítségével teszik majd ki olyan helyekre, amelyek biztonságosak a madarak számára.

Mint fogalmaztak: a kezdeményezés célja, hogy minél kevesebb gólya szenvedjen áramütést, és a fiatal egyedeket könnyebben szemmel lehessen tartani. Összesen 25 fészekalapot sikerült elkészíteni a gólyák számára.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában