Fogadok!

Általában nem fogadok. Se tétre, helyre, befutóra, de más szerencsejátékban sem szoktam bízni Fortuna kegyeiben. Sőt, szilveszter éjszakáján, csillogó pohárral a kezemben, a visszaszámlálás pillanataiban sem szoktam meggondolatlan fogadalmakat tenni. Pedig általában a Himnusz hangjait hallgatva sokan tesznek kisebb-nagyobb ígéreteket. 

Elhatározzák például, hogy az új esztendőben diétába fognak, végleg leteszik a cigarettát, nem költenek felesleges dolgokra. Megígérik maguknak, hogy sportolni kezdenek, kedvesebbek lesznek másokkal, türelmesebbek a szeretteikkel. Eldöntik, hogy nem halogatják a tennivalókat és nem majszolnak titokban csokoládét. Aztán másnap, a pezsgőtől még kicsit kótyagos fejjel ébredve már nem is emlékeznek arra, hogy mit fogadtak meg könnyelműen. Persze lehet, hogy ideig óráig tartják magukat az elhatározásukhoz, de ritkán maradnak hűek a fogadalmakhoz. 

Éppen ezért döntöttem el már régen, hogy én bizony nem fogadok meg semmit. Az ilyenkor tett könnyelmű ígéretek ugyanis könnyen szétpukkannak, pont úgy, mint a pezsgőben a buborékok. Amikor január elsején az ablakon kitekintve az esős, ködös táj látványa fogadott megállapítottam, hogy ez bizony nem valami ígéretes évkezdés. Azonban ennek ellenére, vagy éppen ezért, úgy határoztam: idén bizony felteszem a rózsaszín szemüveget! Megfogadtam magamnak: történjék bármi, igyekszem mindenben a jót észrevenni. Rajtunk is múlik, hogy ez az év jobb legyen...