Posztolunk

A közösségi oldalak megjelenése óta sokak élete nyitott könyv lett. Előfordul, hogy olyan információkat is megtudhatunk a másikról, ami talán nem is tartozik ránk. Láthatjuk például, mi készül vacsorára a szomszédnál, kiderülhet számunkra, hogy a gyermekünk osztálytársa már megint megbetegedett, de vannak, akik a legújabb manikűrjüket is közszemlére teszik. Kinyíltak a terek, beláthatunk a családok életébe, mindennapjaiba. Persze csak azokéba, akik azt az interneten élik. 

Véleményem szerint azonban sokak túl messzire mennek. Az, hogy befogadtak egy új kutyát még aranyos is lehet, de arra már a szakemberek is felhívják a naiv és büszke szülők figyelmét, hogy a gyerekekről ne posztoljanak folyamatosan. 

Nekem két eset szúrja leginkább a szemem. Az egyik az, amikor a legközelebbi családtagokat a Facebookon köszöntik születésnapjuk alkalmából. Nem fér a fejembe, hogy valaki miért nem személyesen öleli át ilyenkor az édesanyját, a párját vagy a testvérét. Ha azonban szóban köszönti, akkor mi értelme még ország-világ előtt is megtennie? Azt már végképp nem tudom hova tenni, hogy az olvasni sem tudó egy-két éves gyerekeket miért a virtuális térben kell ünnepelni? Ugyanez igaz a gyászra is. Miért a közösségi oldalra írja ki valaki, hogy éppen egy éve hunyt el a hozzátartozója? Ezáltal könnyebb elviselni a fájdalmat? Véleményem szerint a posztok között elveszik a lényeg, és az egymás iránti tisztelet...