Szakmaszeretet

2023.12.09. 07:40

Ismerkedtek a diákok a bátonyterenyei középiskola szakmai kínálatával

Újabb általános iskolás tanulók nyerhettek betekintést a szakmák világába a Fáy András Technikum, Gimnázium, Szakképző Iskola, Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégiumban.

Veres Edina

Tartalmasan telnek a kedd délutánok az iskola falai között

Forrás: Facebook / Fáy András Középiskola és Kollégium

A Fáy András nevét viselő bátonyterenyei oktatási intézmény Facebook-oldalán osztotta meg, hogy az elmúlt hetekben is folytatódtak a szakmai délutánok az iskola tanműhelyeiben. 

Mint írták, az általános iskolásokat a szakképzési munkaközösség oktatói töretlen lelkesedéssel fogadták. A képek tanúsága szerint az érdeklődő fiatalok egyebek mellett megismerkedhettek a vendéglátó ágazatban tanulható szakmák fogásaival, kipróbálhatták a hegesztő szimulátort, illetve az alkotás okozta örömbe is belekóstolhattak a fa- és fémipari tanműhelyben. 

Emellett egy kis kézműveskedésre is maradt idő, amely során mézeskalácsokra mázdíszítés, a falapokra pedig a pirográf segítségével különböző minták kerülhettek. A bátonyterenyei középiskola bejegyzéséből kiderült, hogy a Fáy szakmai délutánjainak hagyományát januárban is folytatják majd a keddi délutánokon.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában