2023.12.30. 12:17
Hofi hatása
Harsány hahotázás közben követtük örökbecsű poénjait - Hegedűs Henrik gondolatai a témában.
Nálam a szilveszteri mulatozás elengedhetetlen kelléke Hofi Géza humora. Ha egyetlen televízió sem tűzi műsorára valamelyik estjét, akkor is rákattintok az interneten az Élelem bére, vagy a Hofélia előadásra, netán még régebbi produkciójára, és harsány hahotázás közben követem örökbecsű poénjait. A mai feltörekvő nemzedékeknek sajnos már nem sokat mond a legendás színész-komikus neve, de az én korosztályom, meg a tőlem idősebbek számára annál többet. Annak idején, a múlt század hetvenes-nyolcvanas években a szilveszteri műsorai telt házzal mentek a Mikroszkóp színpadon, és egy-egy önálló estje megélte az ezredik előadást is. Még az amúgy nagyon szigorú kommunista politika is szemet hunyt a beszólásai felett, bár sokan vélték úgy, hogy Hofi nem más, mint Kádár János kegyeltje.
Amikor viszont nézem-hallgatom őt, eszembe sem jutnak ilyen gondolatok. Megállás nélkül kacagok, amint például azt kérdi a pódiumon, hogy „november hetedikén voltál Bécsben?”, ami arra utal, hogy 1989-ben, az enyhülés hajnalán épp a Nagy Októberi Szocialista Forradalom napján szállták meg a magyarok az osztrák fővárost, és hozták haza a Trabant tetejére szegezve a Gorenje hűtőszekrényeket. A nagyszerű humorista megannyi mondása kiállja a mai idők próbáját, hiszen cinkos-cinkes, csipkelődő állításai napjainkban is aktuálisak. Egyszóval alig várom már a december harmincegyedikei estét, amikor egymás után nézem meg a Hofi-kabarékat, és biztosan nem leszek szomorú.