Nool.hu videó

2023.11.22. 13:55

Sorra készítették a mikuláscsomagokat a tarjáni alapszervezet tagjai a betegeknek (videó)

A Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezetének tagjai idén is összegyűltek, hogy összeállítsák az adventi mikuláscsomagjaikat, amelyekkel a betegek és a páciensek gyógyulásáért dolgozók napjába kívánnak egy kis ünnepi varázst csempészni.

Veres Edina

A Magyar Rákellenes Liga salgótarjáni szervezete mikuláscsomagokat készített, amelyeket a megyei kórháznak ajánlanak fel

Forrás: Nool

Fotó: Hüvösi Csaba

A Magyar Rákellenes Liga (MRL) Salgótarjáni Alapszervezete lelkes közösségének köszönhetően a salgótarjáni József Attila Művelődési Központ klubterme kedd délután a Mikulás ajándékgyárára hasonlított. A mikulászacskók sorra teltek az egybegyűltek kezei nyomán minden jóval, édességgel, teával, szaloncukorral, karácsonyi dísszel, Béres Cseppel és csoki télapóval.

Kreicsi Mária, a salgótarjáni alapszervezet elnöke portálunk érdeklődésére elmondta: ez a kezdeményezés immár több éve hagyomány a köreikben. Hozzátette: idén immár a Nógrád Vármegyei Szent Lázár Kórház új Onkológiai Centruma részlegein kezelt betegeknek, valamint az azokon dolgozó ápolóknak és orvosoknak kedveskedhetnek adventi csomagjaikkal.

– Idén sem lesz ez másképp, hiszen a kedden összeállított 60 csomagot december 6-án, szerdán tervezzük átadni, illetve az ajándékok mellett kedves szóval és beszélgetéssel igyekszünk becsempészni az otthon melegét a kórtermekbe. A csomagok is inkább erről szólnak, hiszen a finomságok mellett mindegyik tartalmaz egy képeslapot is, rajta kézzel írt üzenettel és jó kívánságokkal – fejtette ki Kreicsi Mária, aki arra is rámutatott, hogy a fekvőbetegeken túl az ambuláns ellátáson megjelentek napját is szeretnék majd megédesíteni egy falatnyi finomsággal, míg a salgótarjáni sugárterápiás centrumba egy nagyobb ajándékcsomaggal érkezik majd meg a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezetének a Mikulása.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában