2023.10.02. 11:48
Így telt egy nap a nőkért – flashmob is színesítette a rákellenes programokat (videó)
Az Egy nap a nőkért című rendezvény résztvevői kivétel nélkül ruhájukon viselték az emlőrák elleni küzdelmet szimbolizáló rózsaszín szalagot. A napokban megtartott rendezvény főbb pillanatait videónkon is visszanézhetitek.
Mint arról beszámoltunk: az idei immár a 15 alkalom volt, amikor a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete és a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya figyelemfelkeltő programokat szervezett az emlőrák világnapja alkalmából. Az esemény öt évvel ezelőtt plusz céllal és üzenettel bővült, ugyanis jelenleg a mellrák mellett már a méhnyakrák elleni küzdelem is a középpontjában áll. Az idei „Egy nap a nőkért” című rendezvénynek a Balassi Bálint Könyvtár adott otthont Salgótarjánban.
Az esemény kerekasztal-beszélgetéssel és kiállításmegnyitóval kezdődött, majd elindult a Fő térre vezető salgótarjáni „rózsaszín séta”. – Éljünk egészségtudatosan, cselekedjünk felelősségteljesen, figyeljünk magunkra rendszeres önvizsgálat végzésével! Járjunk mammográfiai és nőgyógyászati szűrő vizsgálatokra, éljünk a védőoltás lehetőségével és hiteles forrásból tájékozódjunk! – fogalmazott Kreicsi Mária, aki ezután a szelek szárnyára engedte Salgótarján mellrák elleni világnapi üzenetének rövidített változatát. A papíron ez állt: Önvizsgálat és szűrés: Tedd meg, hogy ne legyen késő!
Ezután a Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Technikum tanulói flashmobjukkal színesítették a napot. Az „akció” során az élőzenét Szternácsik Zsófia, Pózsa Levente és Szikora Rajmund Gábor biztosították.
Tekintsétek meg videónkon, hogyan borult rózsa- és mályvaszínekbe a nógrádi vármegyeszékhely központja:
A hétvégén motorra pattanva is hirdették a rákelleni harc fontosságát:
Nool.hu videó
- Micsoda harcos! Barcelonában szerzett újabb érmet a nógrádi sportoló – videóval
- Tengernyi bíborhere virít a nógrádi határban, fotókon és videón mutatjuk az ámulatba ejtő látványt
- Példával járnak előttünk – díjaztuk az Év emberét és sportolóit Nógrádban (fotók, videó)
- Ezentúl sokkal könnyebben intézhetik pénzügyeiket a nógrádi nyugdíjasok (videó)
- Tyúkok, kakasok, nyuszik és libák – fotókon és videón mutatjuk, mennyire állati jó volt a salgótarjáni piac