Csúcsforgalom

Szeretek őszi reggeleken kerékpározni Balassagyarmaton. Ilyenkor rendszeresen fúj az enyhítő szél, elviselhető a hőmérséklet. A vasárnap még teljesen rendben van, csak ne lenne a hétköznapi csúcsforgalom.

Nemrégiben fél nyolc után nem sokkal tett le az Őrhalom felől érkező járat a kórházi megállóban. Amióta falun élek, itt „dekkoltatom” a kamerával őrzött védterületen szeretett kétkerekű járgányomat. Felpattantam a nyeregbe és a főutcán haladva nekivágtam az útnak. Az első néhány száz méter még kifejetetten jó tempójú tekeréssel telt, ám hamarosan a messzi távolban feltűnt a nehézség. Amint elértem a Dózsa utcai kereszteződés környékét, máris szembesültem a leglehetetlenebb feltételekkel. Előbb egy zebrán lépkedő gyalogos miatt kellett a lábamat letenni a földre, de cseppet sem gondoltam volna, hogy hasonló módon „bicegek” el egészen a körforgalomig. Hiába, az Ipoly-parti járási székhely diákváros, több tucatnyian igyekeznek a környező iskolákba, a Dózsába, a Szent-Györgyibe. Legalább öt percbe telt, míg a „kék” ABC-től eljutottam a művelődési központig. Esküszöm, ha leszállok, és tolom a bicajt a következő sarokig, gyorsabban odaérek. 

De ekkor jött a „feketeleves”. A derék tinédzserek igen kényelmesre vették az ütemet, lassan sétálva közelítették meg az átkelőhelyet, nem ám csoportosan közlekedtek, egyenként, hadd várakozzon rájuk az autós társadalom. Az áruházi lámpánál aztán végképp türelmemet vesztettem, és elhatároztam, ezentúl vagy kerülőutakon kerékpározok, vagy később kelek...