Mellékszereplők

2023.10.21. 18:08

Balassagyarmati zenekar írta Sopsits Árpád új filmjének a zenéjét

A Latte Maffiato zenekar még 2021-ben kapott felkérést, hogy írjon zenét Sopsits Árpád filmrendező legújabb filmjéhez, a Mellékszereplőkhöz. A filmet október 24-én be is mutatják a nagyközönségnek az Uránia Filmszínházban. Az eseményen fellép majd a gyarmati zenekar is.

Lászlók Judit

A Latte Maffiato a közösségi oldalán mondott köszönetet azért, hogy az elmúlt években közös munkát folytathatott Sopsits Árpád filmrendezővel a Mellékszereplők című filmen, amelyhez Balassagyarmaton is forgattak jeleneteket. 

"A film premierje október 24-én lesz Budapesten az Uránia Filmszínházban, ahol a Latte Maffiato is fellép" – írták a bejegyzésben. Hozzátették: "Nem csupán a megszokott élőzenét szolgáltatjuk, hanem a film zenéjét is."

A zenekar a bejegyzésben kiemelte, nem csupán zenészként vettek részt a projektben, hanem Telek Zoltán – a Latte Maffiato zenekar egyik alapító tagja – a film egyik főszereplője is, aki így színészi képességeit is megmutathatja a közönségnek. Hangsúlyozták továbbá, neves színészek és filmes szakemberek dolgoztak csapatmunkában évekig azon, hogy a film megvalósulhasson. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában