Kutyás rendőr

2023.09.08. 19:43

Éjfekete német juhászkutyájával inti rendre a bűnözőket a kazári körzeti megbízott

Hét éve töretlen bizalom alakult ki Berki Ferenc és négylábú társa, Bakar között. A Salgótarjáni Rendőrkapitányság körzeti megbízottja éjfekete német juhászkutyájával Nógrád-szerte inti rendre a bűnözőket, s aligha merné próbára tenni bárki is a szolgálati eb éberségét. Párosuk eredményes és színvonalas munkáját nemrég elismeréssel is jutalmazta a rendőrség.

Palchuber Kinga

Bár Bakarnak általában szájkosárral kell közlekednie, ilyenkor harapni nem tud, de támadás közben még így is komoly sérülést okozhat

Forrás: Nool

Fotó: Szabó Péter

– Mióta viseli már az egyenruhát? 

– Gyerekkorom óta arról álmodoztam, hogy egyszer rendőrként védelmezem majd az embereket. A gépipari technikum elvégzése után megkezdtem – az akkor még kötelező – sorkatonai szolgálatot, majd határőrnek szereltem fel. Tizenhét évvel ezelőtt, 2006-ban kerültem a rendőrség állományába, jelenleg a Salgótarjáni Rendőrkapitányság Közrendvédelmi és Határrendészeti Osztály körzeti megbízottjaként látok el szolgálatot. 

– Hogyan került képbe a kutyavezetői szerepkör? 

– Már kisfiúként rajongtam a kutyákért. A család németjuhász kutyájával látogattam kutyaiskolát is, így próbáltam erősíteni a bizalmi kapcsolatot. Több mint tíz évvel ezelőtt kaptam lehetőség arra, hogy a rendőrségen belül is kutyával dolgozzam. Bakar már a második szolgálati kutyám, 2014-től vagyunk „munkatársak”. 

Berki Ferenc és Bakar már hét éve társak, munkájukat elismerés koronázza
Forrás: Police.hu

– Az már a találkozásunk első percében kiderült, hogy Bakar nem igazán kedveli az idegeneket. Mit tudhatunk még az éjfekete német juhászkutyájáról? 

– Bakar édesapja volt az első társam. Negro mentett kutya volt, egy telephelyen tartották. Befogadtuk, majd sikeresen felkészítettük kollégáimmal a felvételi tesztekre. Ezután hivatásos állományú rendőrkutyává vált, de pár éve már nyugdíjba vonult. Most 14 éves, élvezi az otthonlét nyugalmát. Az utánpótlás pedig szintén kiváló lett! Bakar nyolchetes korában került hozzám, azóta képzem. Kiskorában hozzá lett szoktatva néhány emberhez, tőlük el is várja a pocakvakarást és a játékot. Reggel az az első dolga, hogy kiköveteli a labdázást! Az idegeneket azonban nem engedi át az intim szféráján, ha valaki mégis átlépné, akkor automatikusan támadni fog. 

– Bakar és Negro is koromfekete németjuhászok. Melyik kutyafajták alkalmasak még a rendőri szolgálatra? 

– A Magyar Rendőrség berkein belül a német, a holland és a belga juhászkutyákat – illetve e fajták keverékeit – alkalmazzák munkára, de a rottweiler sem ritka az állományban.

– Említette, hogy Bakart ön készítette fel. Hogyan zajlik a kutyák képzése? 

– A végzett kutyavezetők általában maguknak nevelik ki az utánpótlást. Minél korábban összeszokik a kutya és a vezetője, annál nagyobb lesz a kötődés. A kölykök hathónapos koráig zajlik felkészítés, közben a nagyobb kutyáktól is eltanulnak bizonyos magatartási formákat. Többek között oktatjuk az ebeket fegyelmező gyakorlatokra – ül, fekszik, marad – is, amelyek helyes végrehajtását mindig jutalmaznunk kell. Egyéves korukra a kutyák részt vehetnek a rendőrségi felvételin, egyebek mellett bírniuk kell a magasságot, a sötétséget, a mélységet, az erős hanghatásokat. Amennyiben a gyakorlatot követő egészségügyi vizsgálaton is megfelelnek, utána az ORFK Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központjának dunakeszi centrumában dől el a kiválasztási eljáráson, hogy hivatásos szolgálati kutya válhat-e a négylábúakból. A tanfolyam 3,5 hónapot ölel fel, amelynek a végén a kutyát és a vezetőjét is minősítik. Eredményes vizsgát követően kezdhetik el a közös szolgálati feladatot.

Bakar az idegeneket azonban nem engedi át az intim szféráján, ha valaki mégis átlépné, akkor automatikusan támadni fog
Forrás: Police.hu

– Milyen feladatot láthat el egy rendőrkutya? 

– A rendőrségen belül léteznek nyomkövető, járőr, személy-, tetem-, robbanóanyag- és drogkereső kutyák is. Azt, hogy az ebek, melyik területre a legalkalmasabbak, azt a képzésük során tapasztaljuk ki. Bakar például a közrendvédelmi osztályon dolgozik járőrként, biztosítja az én munkámat a terepen és a rendezvényeken. Havonta kétszer megyei szinten is tréningezzük az ebeket, így a felkészültségük egy éles akcióra még magasabbá válik.

– Vissza tudna idézni egy emlékezetes akciót? 

– Rengeteget jártunk a déli határra megerősítésként, de a különféle rendezvényeken is biztosítjuk a rendet. Emlékszem, néhány éve egy nagyobb rendbontás tört ki az egyik nógrádi vármegyei településen, ahol az indulatos tömeget három szolgálati kutyával – köztük Bakarral – tudtuk lecsillapítani. A kollégák meg is dicsérték Bakar helytállását, még ők is meglepődtek a kutyám erején, elhivatottságán. Egyébként mióta kutyával járőrözöm, azóta senki nem is próbált rám támadni szolgálat közben, visszatartó ereje van a jelenlétének. Bár általában szájkosárral kell közlekednie, ilyenkor harapni nem tud, de támadás közben még így is komoly sérülést okozhat, hiszen több mint 45 kilogrammot nyom. 

– Mikor vonul egy eb nyugdíjba? 

– A szabály szerint kilenc éves korukban érik el a kutyák a nyugdíjkorhatárt, de fizikai és egészségügyi állapottól is függ a szolgálati idő. Minden évben újra kell vizsgázniuk az ebeknek, hogy kiderüljön, bírják-e még a szolgálati megterhelést. Bár Bakar hétéves, de az állóképességét elnézve remélem, még sokáig szolgálatkész marad. 

– Azért már gondol az utánpótlásra is? 

– Muszáj. Ha Bakarnak mégis nyugdíjba kellene vonulnia pár év múlva, akkor fel kell mutatnom egy másik kutyát a szolgálatra. Szeretném, ha a vérvonal folytatódna. A fekete német juhászkutyák a szívem csücskei.

– Mit tart a legjobbnak a munkájában? 

Megtapasztalni azt a szeretetet, amit csak egy kutya képes adni. Bakar és Negro nem csupán a társaimmá, hanem a családom tagjaivá is váltak.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában