A hivatása az élete – több mint hatvan éve gyógyítja a pásztói gyermekeket a doktornő

– Hogyan emlékszik vissza a kezdetekre?

– 1938-ban születtem, majd 1962 október 1-jén érkeztünk a városba. A férjem a sebészeten dolgozott, én pedig a gyermekosztályon. Budapest harmadik kerületében laktunk előtte, akkoriban én szerettem volna ott maradni, de nem tudtunk. Végül nem bántam meg, mert itt azonnal megtetszett minden, közel álltam a betegekhez, volt feladat és munka is. Akkoriban talán kicsit könnyebb volt, hiszen az osztályvezető főorvoson kívül három beosztott doktor mindig volt a gyermekosztályon. 1974-ben neveztek ki főorvosnak, akkor már volt egy egyéves gyermekem is, azóta pedig már egy unoka is boldogítja a napjaimat, aki tavaly érettségizett le.

– Miért választotta ezt a szakmát?

– Gyermekként vérszegény voltam, így sokat jártam orvoshoz, de például mandulaműtéten is átestem, és a doktorok mindig nagyon kedvesek voltak velem. Már akkor tetszett ez a szakma. A gimnáziumi évek alatt többször elvittek egyetemekre, mint például a műszakira, vagy orvosira, végül az utóbbi mellett tettem le a voksomat. Úgy döntöttem, hogy jelentkezek, és fel is vettek, négy másik osztálytársammal együtt. Nagyon komoly képzést kaptunk és sokat segítettük egymást. Egy év után pedig a szerelem is rám talált és sok esztendővel később már együtt jöttünk Pásztóra a férjemmel. Mióta az eszemet tudom, mindig orvos szerettem volna lenni és ez szerencsére azonnal sikerült is.

– Hogyan érzi magát az intézményben? Milyen a közösség?

– Nagyon jól érzem magam, mindenki szeret és senki nem bánt soha. Megtaláltam a helyemet, és itt szükség volt és van is a munkámra, amit meg is becsülnek. Szeretnék még dolgozni és az igazgató is támogat ebben, ráadásul az egészségem is engedi. 61 éve szinte mindennap bejövök, csütörtökönként pedig kijárok a településekre és megnézem az egy éven aluli újszülötteket.

– Ön szerint mennyire vonzó ez a szakma manapság?

– Korábban sokan választották ezt a hivatást. Jó magam például nagyon büszke vagyok arra, hogy ameddig osztályvezető főorvos voltam, 13 gyermekorvos nálam tette le a szakvizsgáját és el is helyezkedtek a szakmában. Sajnos manapság egyre kevesebben választják ezt a hivatást pedig szükség lenne rájuk. A mai világban az a tapasztalat, hogy az emberek alig fogadják el a nagyszülők és a gyermekorvosok tanácsát és sokan türelmetlenek. Nélkülözhetetlen lenne az utánpótlás nálunk is. Fontos azt is megemlíteni, hogy sokan az egyetem elvégzését követően külföldre mennek dolgozni a fiatalok, pedig itthon kellene először tevékenykedniük.

– Mit tapasztal, napjainkban több a beteg gyermek, mint régebben?

– Igen, sajnos a csemeték immunrendszere gyengébb. Volt már többször is rá példa, hogy két nap óvodai látogatás után már beteg volt a gyermek. A cukorbetegek száma is nagyon megemelkedett, de az allergiásoké is, hiszen a sok élelem, amit beviszünk a szervezetünkbe és a rengeteg adalékanyag mind-mind rosszat tesz. Emellett ott vannak még a rosszindulatú betegségek, valamint rengeteg fertőzés, de ma már egy kis csalánkiütésből is nagyobb bajok vannak, olyanok, amelyek régen nem voltak. Nehéz erre megoldást találni. Jelenleg a D-vitamin fontosságát hangsúlyozzák a tudósok, úgy vélik, hogy 18 éves korig adni kellene a csemetéknek, és kerülni nekik az olyan ételeket, amelyek allergizálnak, hiszen azok tönkreteszik az immunrendszert. Most sok kutatás zajlik, így például a cukorbetegségek terén is.

– Nemrégiben Pásztó díszpolgára lett. Hogyan érintette ez az elismerés?

– Nagyon jól esett, rengetegen jöttek oda hozzám azzal, hogy megérdemeltem. Nagyon meghatódtam az elismerés átvételekor.

– Úgy tudjuk, máskor is kapott már díjat…

– Igen. Salgótarjánban már két alkalommal átvehettem a legnagyobb kitüntetést, a Perliczi János díjat, de kormányzati elismerésben is részesültem, amikor Pro Sanitate díjat adományoztak nekem. Pásztón pedig korábban Keglevich Margit díjjal ismerte el az önkormányzat a munkámat. A díszpolgári cím volt az ötödik kitüntetésem már.

– Mivel foglalkozik szívesen, amikor nem betegeket lát el?

– Nagyon szeretek otthon tévét nézni, ahol a teletexten mindent elolvasok, ami érdekel. Emellett szívesen fejtek keresztrejtvényt, öt évig pedig sokat segítettem az unokámnak a történelem és a német nyelvben tanulásában. Mikor még a férjem élt, nagyon szerettem külföldre is utazni. Még két nagy vágyam van jelenleg ezen a terén. Szeretnék eljutni New Yorkba és Berlinbe, hiszen az őseim német származásúak. Utóbbi városban pedig a Brandenburgi kaput örömmel megtekinteném.

– Mik a jövőbeni tervei?

– Már az is megzavar, ha elmegyek két nap szabadságra. Ameddig tudok, addig dolgozok, hiszen nem is bírom elképzelni, hogy folyamatosan otthon legyek. Szeretem a munkámat...