2023.08.20. 20:28
Szécsényben is megemlékeztek a magyar állam alapításáról
A város önkormányzata az államalapítás 1023. évfordulója és az új kenyér ünnepe alkalmából városi ünnepséget rendezett vasárnap Szécsényben, melyen elsősorban Szent István királyra emlékeztek.
Szécsényben hagyományos helyszínen, a ferences templom előtti téren, a Szent Korona emlékműnél volt az ünnepség
Forrás: Nool.hu
Fotó: Lászlók Judit
A program ünnepi szentmisével kezdődött a Ferences templomban. Ezután a Szent István emlékműnél tartottak megemlékezést. A rendezvény első részében a megjelent intézmények, politikai és társadalmi szervezetek képviselői tiszteletük jeléül elhelyezték koszorúikat a Szent István emlékmű talapzatánál.
Ezután Stayer László, a város polgármestere osztotta meg a gondolatait a jelenlévőkkel. Ebben elsőként megemlékezett arról, hogy az Új kenyér ünnepét eredetileg július 15-én tartották és a középkori Magyarországon is ehhez kapcsolták a népi aratóünnepeket. A magyar kenyér ünnepe a második világháború után kapott új dátumot: augusztus 20-át.
– A szakemberek szerint a nyolcmillió tonnát is elérheti az idei kalászos gabonatermés Magyarországon, amire régen volt példa. Sok napsütés és sok eső volt, mintha Isten végre kegyeibe fogadta volna a Kárpát-medencében élőket – hangsúlyozta a polgármester. Majd felidézte mindazt, amire a városuk büszke lehet. Kiemelte, a helyi összefogás által felújított játszóteret a Mindszenty téren, amelyet szombaton adtak át ünnepélyes keretek között. Mint mondta, Szécsény kulturális színvonala a vármegye élvonalába tartozik, illetve számos elismert művész, alkotó, cukrász, zenész, színész, költő, író, fotós kötődik a városhoz. Emellett a rendezvényeik száma, színvonala és látogatottsága ugyancsak messze meghaladja a város léptékeit.
Méltatta még a civilszervezetek, a hatóságok, a polgárok és a közösségek évek óta tartó munkáját is. Aztán beszámolt az elmúlt években megvalósuló beruházásokról, majd kitért a jövőbeli fejlesztésekre is. E szerint készül a vállalkozó park infrastrukturális fejlesztéses, új fűtött garázs épül a mentőállomáson, egy szlovák-magyar pályázat keretében felújíthatják és új funkcióval bővíthetik a Rondellát és környezetét, valamint nemsokára átadásra kerül a teljesen megújult Benczúr-kastély is. A polgármester beszédének utolsó részében Szent István királyt méltatta.
Ezt követően a szentmisén megszentelt ünnepi kenyeret Stayer László mellett, Csukáné Szerémy Andrea alpolgármester és dr. Pifka-Boda Zsuzsanna jegyző szegte fel, majd megkínálta vele a jelenlévőket. Végül az ünnepség zárásaként a résztvevők megtekinthették a Palóc Néptáncegyüttes színvonalas produkcióját.