Ottfelejtett gyermek

A mai rohanó világunk egyik átka, hogy nem figyelünk másokra, legyen az akár egy kéregető koldus, vagy egy zebrán áthaladni akaró idős nénike. Különösen elszomorító ez a jelenség, ha kisgyermekről van szó, főleg a nyári hőségben, amikor a bezárt autóban marad a család szeme fénye. Akadnak azonban szerencsére nevetéssel végződő történetek is, amelynek tanulságát azért levonják a szülők.

A barátomék egy Balassagyarmat környéki faluban élnek, a férj szüleivel, illetve a nagymamájával, tágas, sokszobás otthonukban. Két apróságot nevelnek, a fiúcska tavaly kezdte az iskolát, a leányka pedig az egyik balassagyarmati óvodába jár. Egy napon a szülők külön mentek haza a munkahelyükről. Az anya már a kora délutáni órákban a főzéshez-mosáshoz készülődött, és némiképpen segíteni kívánt az anyósnak a kiskert gondozásában. Az apa úgy öt óra tájban dudált az autóval a nagykapu előtt, mondván ő is megtért. Petike vidáman futkározott az udvaron, játszott a két nagyra nőtt kutyával, simogatta Mucit és Pamit, a két cicát. „De hol van Ancsa?” – kérdezte az anyuka. A férj jobb kézzel úgy a homlokához csapott, hogy szinte behorpadt. „Ottfelejtettem az oviban!” – nosza, gyorsan bevágta magát az Opelbe és iszkolt vissza a városba a kislányért.

Szerencsére az óvó néni és a dadus türelmesen megvárta, míg az apuka izgatottan befutott, és Ancsa sem duzzogott, nem picsogott, egyetlen mérges szóval sem illette a családfőt a feledékenységéért. Sőt, jót kacagtak együtt az egészen.