2023.08.30. 15:04
Gáspár Zsolt iskolatáskákat adományozott a sóshartyáni gyerekeknek
Portálunkon már többször beszámoltunk arról, hogy rendszeresen segíti a gyerekeket Gáspár Zsolt nógrádi celeb. Ezúttal kedden Sóshartyánba látogatott el, ahol húsz gyermeknek ajándékozott iskolatáskát.
Sóshartyánban ma húsz kisgyerek kapott új iskolatáskát a program jóvoltából
Forrás: Nool.hu
Fotó: Vendel Lajos
A Zsolti gazda néven is ismert televíziós személyiség célja, hogy a tanévkezdés alkalmával ötezer iskolatáskát adományozzon szűkebb hazánk települései mellett, az ország más pontjain élő gyermeknek. Édesapja, idősebb Gáspár Győző, valamint menedzsere Molnár "Kávés" Péter, egy balassagyarmati kávézó tulajdonosa kíséretében érkezett meg a sóshartyáni általános iskolához kedden, ahol a szülők és a gyermekek is örömmel fogadták őket. A látogatás során Gáspár Zsolt összesen húsz sóshartyáni kisgyermeket lepett meg iskolatáskával.
– A „Gyerekek, irány a suli” projektünk célja, hogy a tanévkezdés során ötezer iskolatáskát adományozzunk az első osztálytól egészen a negyedik osztályba járó gyermekeknek Nógrád településein, illetve az ország más pontjain is – mondta Gáspár Zsolt. – Tisztában vagyok vele, mekkora terhet jelent a családok számára az iskolakezdés a mai világban, ezért is döntöttünk úgy, hogy iskolatáskákkal enyhítjük ezeket. Úgy gondolom, nagyon jó ötlet volt, mivel itt találkoztam egy olyan kisgyermekkel is, aki tőlem vehette át az első iskolatáskáját, mert a családja anyagilag nem engedhette meg magának, hogy megvegye azt.
Az adományosztás során Zsolti gazda arra kérte tanulókat, figyeljenek és hallgassanak a pedagógusokra, majd arra biztatta őket, hogy tanuljanak. Gáspár Zsolt a helyszínen portálunknak azt is elárulta, a hétvégén Zala vármegye több településére visz majd az adományokból. Aztán a jövőhéten szűkebb hazánkban Érsekvadkertre, Borsosberénybe és Nagyorosziba már biztosan ellátogat. Utóbbi községben a helyi gyárban dolgozó szülőknek fogja majd átadni az iskolatáskákat.
– Mivel ötezer iskolatáskát szeretnénk szétosztani és a tanév már a nyakunkon van, így Molnár Péter, a menedzserem jelenleg több önkormányzattal is egyeztet azzal kapcsolatban, hogy általuk kerüljenek kiosztásra. Sajnos, mindenhová nem fogok tudni elmenni, éppen ezért nagyon szigorúan ellenőrzöm majd, hogy az adományok eljussanak a gyermekekhez – mondta.