Jegyzet

2024.05.25. 08:00

Lehajtott fejjel

Nagy Orsolya

Szomorúan tapasztaltam az elmúlt évek során, hogy az emberek egy része lehajtott fejjel sétál az utcán. Néhány évvel ezelőtt még azt gondoltam, hogy ez majd változni fog, azóta azonban egyre többen járnak így. Hogy mi az oka? Nem más, mint a telefon. Olyan szinten váltak függővé az emberek, hogy már az utcán, séta közben sem bírják ki, hogy ne nyúljanak a készülékükhöz. Folyamatosan a kezükben van, és úgy ragaszkodnak hozzá, mintha az életük múlna rajta. Ez azonban akár veszélyes is lehet.

Nemrég például azért jött nekem egy ember az utcán, mert annyira bele volt bújva a telefonjába, hogy nem figyelt, és konkrétan a hátamnak sétált. Egy másik eset során szerelmeseket láttam az utcán, akik sétáltak és fagyiztak. Egymáshoz sem szóltak, csak a telefont nyomkodták a kezükben. Aztán egy másik alkalommal nemcsak megrémültem, de teljesen le is döbbentem. Egy hölgy éppen az úttesten kelt át, természetesen telefonnal a kezében. Olyannyira nem figyelt azonban, hogy lelépett az útra, amikor egy autó hajtott arra. Egy mellette álló idősebb férfi húzta vissza a nőt. Még szerencse, hogy ő szemfüles volt. Az eset könnyen balesettel végződhetett volna.

Azt hiszem, érdemes elgondolkodni a fent említett eseteken, de biztosan sokan láttak már hasonló történéseket. Nem hiszem, hogy nagy eseményekről maradnánk le, ameddig az úton sétálunk. Testi épségünk sokkal fontosabb, minthogy üzenetet írjunk, vagy éppen a közösségi oldalakat görgessük gyaloglás közben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában